Úgy idézett egy piarista vezetőt az Origo, hogy nem is nyilatkozott az ügyben

Origó

Két napja hozott le a kormánypropaganda szócsöveként működő Origo egy név nélküli írást, amelyben az új Nemzeti Alaptanterv ellen tiltakozó egyházi iskolákat támadja. Idézik a magyar piaristák tartományfőnökét is, viszont Szilvásy László az Indexnek arról írt, hogy ő még semmilyen állásfoglalást nem adott közre.

Az idézőjelben szereplő nyilatkozatot soha nem tettem az Origo hírportálnak. Egyáltalán a témában semmilyen sajtóorgánumnak nem nyilatkoztam, és nem adtam közre semmilyen állásfoglalást a Piarista Rend Magyar Tartománya nevében.

Azt ugyanakkor elismeri, hogy a szöveg tőle származik, de azt egy levélben, más kontextusban írta egy konkrét személynek, aki nem újságíró. Szilvásy egyébként azt írta a kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy „a terjesztett levél tanárok egy csoportjának a véleményét tükrözi, semmiképpen nem tekinthető semmilyen módon hivatalos állásfoglalásnak egyik egyházi intézményfenntartó részéről sem. Így természetesen nem a Piarista Rend Magyar Tartományának hivatalos állásfoglalása."

Március 15-én tüntetnek a diákok az új Nemzeti Alaptanterv ellen

Az Operaház elé szervezett NAT-ellenes tüntetést az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom, régi nevén Független Diákparlament. A szervezet felhívásában hangsúlyozta, hogy minden felelős állampolgárra számítanak a délután négykor kezdődő tiltakozáson. A tüntetés célja, hogy széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés induljon az alaptantervről, hogy egy 21. századi, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszer jöhessen létre.

A budapesti Piarista Gimnázium a héten indított aláírásgyűjtést az egyházi iskolák tanárai körében. Az oktatás helyzetéért aggódó nyílt levélben alacsony bérekről, az utánpótlás hiányáról, a tanárok túlterheltségéről írnak,

eddig több mint 1200-an írták alá.