Moszkva szerint 130 ezer menekültet szorítanak a törökök a görögök felé

Moszkva szerint 130 ezer menekültet szorítanak a törökök a görögök felé

A török hatóságok mintegy 130 ezer menekültet szorítanak a görög határ felé az ideiglenes táborokból - hivatkozik az MTI a szembenálló szíriai felek kibékítéséért felelős orosz központ parancsnoka.

Oleg Zsuravljov ellentengernagy szerint a török-görög határ felé terelt menekültek kétharmada szíriai állampolgár, a többiek Afganisztánból, Irakból és afrikai országokból érkeztek.

Orbán török haverjának megköszönhetjük: már 118 ezer migráns indult el felénk

Törökország nyugati határainak csütörtök éjszakai megnyitása óta 117 ezer 677 migráns hagyta el az országot az Európai Unió irányába - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfőn hivatalos Twitter-fiókján. Soylu szűkszavú bejegyzésében részleteket nem közölt. Saat 13.50 itibarıyla Edirne üzerinden ülkemizden ayrılan göçmen sayısı; 117.677

Azt mondta, hogy nem állják meg az helyüket azok Törökország, az Európai Unió és az Egyesült Államok részéről hangoztatott állítások, amelyek szerint többmillió menekült van az északnyugat-szíriai idlíbi feszültségcsökkentési övezetben, mint ahogy az orosz és a szíriai vezetéssel kapcsolatban megfogalmazott bírálatok sem. Az általa irányított szíriai orosz katonai központ "objektív" adataira hivatkozva tendenciózusnak és valótlannak minősítette azokat a vádakat, amelyek szerint humanitárius válsághoz vezettek a szíriai hadseregnek a feszültségcsökkentési övezetben a "terroristák" ellen az elmúlt két hónapban foganatosított "kényszerű ellenintézkedései".

Zsuravljov közölte, hogy az idlíbi helyzetet a központ egy megfigyelő drónraj, egy az egész nap működő forródrót, a közösségi média és online források, valamint a kiterjedt társadalmi kapcsolatai révén tartja folyamatos ellenőrzés alatt.

A görög partiőrség egy menekültekkel teli csónakra támadt, botokkal ütötték őket és feléjük lőttek

A török hatóságok hétfőn elküldtek egy videót a Sky Newsnak, elmondásuk szerint a török Bodrum környékén a görög partiőrség hajói megtámadtak egy gumicsónakot, amin menekültek ülnek. A videón tényleg az látható, hogy egy partiőrségi hajó rendkívül közel húz el a csónak mellett, később egy másik hajó legénységének tagja bottal ütötte a menekülteket, sőt, úgy látszik, hogy a végén két lövést is eleresztettek a csónak irányába, a golyók a vízbe csapódtak.