Nem hajlandó válaszolni a kormány a vonatkimaradásokkal kapcsolatos kérdésre

Nem hajlandó válaszolni a kormány a vonatkimaradásokkal kapcsolatos kérdésre

Másodszorra futott neki Bangóné Borbély Ildikó annak, hogy megtudja, 2011-től kezdve hány MÁV-járat maradt ki műszaki hiba miatt. Elsőre nem járt sikerrel a szocialisták képviselője: Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert kérdezte, helyette államtitkárától, Schanda Tamástól nem kapott érdemi választ.

Bangóné ezután ismét feltette az írásbeli kérdést, külön kiemelve, hogy 

a minisztérium a feltett kérdésre meg sem próbált szakmai választ adni, sőt e helyett egy politikai lózungokkal teletűzdelt semmitmondó választ készített, ami elfogadhatatlan.

Hiábavaló volt Bangóné igyekezete - a második, ismét Schanda Tamás által jegyzett válaszból kiderül, hogy a tárcánál vagy a szövegértéssel vagy a magyar nyelvvel állnak hadilábon, de az is elképzelhető, hogy 

másodjára is semmibe vették a kérdést, amelyet kötelességük lett volna megválaszolni.

Ugyanis az irományból kiderül a többi közt az, hogy 

  • több évtizedes lemaradást kell bepótolni;
  • új emeletes motorvonatok érkeznek majd;
  • 2010 óta 150%-kal nőtt a Budapest-Esztergom vasútvonal utasszáma.

Amit viszont nem árult el az állami cégért felelős tárca az az, hogy

hány szerelvény nem tudott elindulni 2011-től egészen 2019 végéig a MÁV által üzemeltetett vasúti vonalakon műszaki hiba miatt.

Ez volt ugye az eredeti kérdés.