Bayer Zsolt megtiltaná a vírusokról szóló "makogást"

Bayer Zsolt megtiltaná a vírusokról szóló "makogást"

A felkészülés első lépéseként tiltsuk meg, hogy mindenki szabadon makoghasson a vírusokról. Mindjárt beljebb leszünk egy lépéssel

- írja bayer Zsolt a Magyar Nemzetben.

Bayer sorra veszi a kormány intézkedéseit, aztán közli, hogy "e tényekkel szemben állnak azok, akik a koronavírusból is megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni".

Példaként említi Cseh Katalint, aki, szerinte 

Eddig többnyire Brüsszelben igyekezett ártani nekünk, s tette ezt az ostobák szorgalmával, kétségek nélkül és a gonoszok eltökéltségével. Most azonban felfedezte magának a koronavírust, és rájött, hogy ő és a vírus feltűnően hasonlítanak egymásra. Így aztán nekiállt fertőzni a közéletet és a közbeszédet, olyan ostobaságokat kijelentve, miszerint „nem tudni, hogy a hatóságok készültek-e intézkedési tervvel, a túlterhelt és forráshiányos egészségügyi intézményrendszerünk kap-e megfelelő támogatást a felkészülésre és az esetleges válsághelyzet kezelésére, rendelkezésre állnak-e a szükséges gyógyszerek és eszközök”.

Csehnél egy árnyalattal rosszabbnak nevezi a DK-s Vadai Ágnest, majd végkövetkeztetésként levonja a fent is idézett, tiltásra vonatkozó ötletét.