23 ezer járatot törölt a Lufthansa

23 ezer járatot törölt a Lufthansa

Törölte 23 ezer áprilisi járatát a Lufthansa csoport a koronavírus-járvány miatt. A legnagyobb német légitársaság szerdai közleménye szerint a következő hetekben további járatritkítás következhet.

A társaság a napokban jelezte, hogy a foglalások visszaesése és a lemondott utazások számának növekedése drámai méreteket ölt, ezért a korábban tervezettnél nagyobb, akár 50 százalékos kapacitáscsökkentésre is kényszerülhet.
    
Az eddigi bejelentéseket együttvéve 30 100 járatot törölnek menetrendjükből az április 24-ig tartó időszakban.
    
A járatritkítást úgy oldották meg, hogy továbbra is minden kontinens és valamennyi célállomás elérhető legyen a csoport központi repülőtereiről, Frankfurtból, Münchenből, Zürichből, Bécsből és Brüsszelből - áll a szerdai közleményben.
    
A napokban arról is tájékoztattak, hogy a kapacitás visszafogása mellett szigorú takarékoskodásba is kezdtek, így leállították a tervezett létszámfejlesztéseket és felkínálták a dolgozóknak, hogy hozzák előre tervezett éves szabadságukat, vagy menjenek fizetés nélküli szabadságra. Tárgyalásokat kezdtek a szakszervezetekkel egyéb megoldásokról is, köztük a rövidített munkaidő és részmunkaidős foglalkoztatási modellek alkalmazásáról.
    
A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Austrian Airlines, a Swiss és az Edelweiss Air légitársaság, valamint az Eurowings és a Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A világszerte 135 ezer embert foglalkoztató cégcsoport korábban 4500 ember felvételét tervezte 2020-ra.