Olaszországban a súlyos helyzet miatt lemondhatnak a 80 év feletti betegekről

Olaszországban a súlyos helyzet miatt lemondhatnak a 80 év feletti betegekről

Drámai a helyzet az új koronavírus miatt az észak-olaszországi Piemont régióban, ahol terv készül arra, hogy a 80 év feletti vagy más okok miatt súlyos betegséggel küzdők esetében megtagadhatják az intenzív osztályon való kezelést, ha nem lesz elég kapacitás - írja a Magyar Hang a The Telegraph cikkére hivatkozva. 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy halálra ítélik ezeket a személyeket.

Mint ismert, az országban egyre súlyosabb problémát jelent, hogy nincs elég intenzíves ágy, illetve felszerelés a betegek kezelésére. A brit lap szerint azt a súlyos döntést kell meghozniuk, hogy életkor és egészségi állapot alapján döntik el, mely beteggel tudnak foglalkozni és intubálással lélegeztetni.

A tervezet szerint azon személyek kerülnének intenzív osztályra, akik 80 év alattiak, vagy egy felállított pontozórendszer alapján kevesebb mint öt pontja van. Természetesen akkor kell csak ezt mérlegelnie az orvosoknak, ha már nincs elég kapacitás, azonban olyan mértékben terjed a járvány az országban, hogy erre hamarosan sor kerülhet akár. 

Piemont egészségügyi tanácsadója, Luigi Icardi úgy fogalmazott:

„soha nem akartam ilyen pillanatot megélni”

A The Telegraph szerint a dokumentum már csak a technikai-tudományos bizottság jóváhagyására vár, mielőtt kiküldik az olasz kórházaknak, amely egész Olaszországban érvényes lehet.