Ápolóknak küldött adományokat a Jobbik Szeretetszolgálat

Ápolóknak küldött adományokat a Jobbik Szeretetszolgálat

Kávé, tea, csoki, keksz és higiéniai termékek is voltak abban a csomagban, amelyet a Jobbik Szeretetszolgálat küldött az egyik fővárosi kórház dolgozóinak. Az adományt Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke és Farkas Krisztina, a párt sajtószóvivője adta át.

Farkas Krisztina hangsúlyozta, hogy a szeretetszolgálat egész évben próbál segíteni azokon a helyeken, ahol a legnagyobb szükség van rá, éppen ezért esett a választás most a koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi dolgozókra. A szóvivő szerint olyan dolgok kerültek a kosárba, amelyekkel könnyebbé tehetik az ápolók munkával töltött napjait.

Keresztesy Gergő az adományosás után azt mondta, hogy két szempontnak kellett megfelelni a vásárlás során. Egyrészt, hogy hasznára legyen az egészségügyi dolgozóknak, másrészt annak, hogy olyan termékeket vásároljanak, amelyekből még bőven van a boltokban. Úgy fogalmazott:

Mindig jó érzés, ha részesei lehetünk egy olyan akciónak, amelyben azoknak az embereknek tudunk segíteni, akik értünk kockáztatják saját egészségüket is, és boldogok voltunk, hogy a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány munkájából most is kivehettük a részünket.

Jelenleg 50 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, de több mint száz embert tartanak megfigyelés alatt.