Afrikában is terjed a koronavírus

Afrikában is terjed a koronavírus

Afrikában szombatra meghaladta az új koronavírusos esetek száma az ezret, két államfő is semmibe vette a saját utazási korlátozásait, hogy részt vegyen kollégája beiktatásán.

Angola bejelentette az első megbetegedéseket, így földrész 54 országából már 40-ben van jelen a SARS-CoV-2 vírus. A Kongói Demokratikus Köztársaság és Mauritius bejelentette az első halálesetet, Gabon egy, Burkina Faso pedig három újat. Elefántcsontpart utolsóként elrendelte a határai lezárását.        

Fekete-Afrikában szombatig az AFP francia hírügynökség adatai szerint összesen 26-an haltak meg az új vírus okozta Covid-19 betegségben.

Angola a héten lezárta tengeri, szárazföldi és légi határait, de a namíbiai médiában látni lehetett Joao Lourenco elnököt Hage Geingob namíbiai elnök beiktatásán. Jelen volt Mokgweetsi Masisi, a szomszédos Botswana államfője is, aki héten tiltotta meg országában az állami alkalmazottak külföldi utazásait.

A beiktatáson ott volt Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök is, aki még azelőtt jelentette be az országos katasztrófahelyzetet, hogy pénteken diagnosztizálták az első fertőzöttet. Szombaton a zimbabwei fővárosból, Hararéból is jelentették az első megbetegedést.

Fekete-Afrikában szombaton Burkina Fasóban volt a legtöbb haláleset, a nyugat-afrikai országban összesen 64-en haltak meg. Több miniszternek, így a külügyek irányítójának is pozitív lett a tesztje. Roch Marc Christian Kabore elnök bejelentette, hogy katonai és teherszállítmányok kivételével két hétre lezárják az ország két nemzetközi repülőterét.

Az iszlamista szélsőségesek támadásai miatt Burkina Fasóban egyre nő a humanitárius válság, mintegy 130 egészségügyi intézményt zártak be, ami több mint 1,5 millió embert érint a kormány és a segélyszervezetek szerint. Az AP amerikai hírügynökség információi szerint a mentők nincsenek kiképezve egy légzőszervi betegségekkel járó járvány kezelésére, és nincs elegendő megfelelő védőfelszerelés sem.

Nigériában, ahonnan három hete jelentették a térség első megbetegedését, a hatóságok közölték, hogy az első beteg - egy Olaszországból odautazott férfi - már megfelelő állapotban van ahhoz, hogy hazaszállítsák. Kenyában a hatóságok folytatják a zsúfolt főváros, Nairobi fertőtlenítését.

(MTI)