Önazonos múltidézés saját, ötcsillagos új dalokkal – Bemutatjuk a Zártosztály minialbumát

fooldal Zarto EP

A cikkünk tárgyát adó albumot „elkövető” Zártosztály egy ex-Edda zenészek által még 2013-ban összegründolt formáció. A csapat története vélhetően jól ismert: Csillag ’Csuka’ Endre gitáros és Mirkovics ’Zserbó’ Gábor basszusgitáros eleinte még Donászy Tiborral, majd Hirleman Bertalannal a dobok mögött az általuk írt, vagy feljátszott/előadott Edda számokkal állt évente egy-két alkalommal színpadra, állandó partnereik Lázár Zsigmond billentyűs, valamint Sipos Péter énekes voltak. Néhányszor, kiemelt eseményeken, a ’bakancsos’ Edda több zenésze is társult hozzájuk - egyik ilyen bulijuk felvételét egy impozáns dupla CD/DVD kiadványként 2018-ban meg is jelentették Őrült érzés címmel. Időközben, Sipi kilépése miatt – kisebb kavarodást és egy hivatalos castingot követően – Schrott Péter lett az új énekesük, vele rögzítették a Hammer Records gondozásában napvilágot látott, Szétszakítva címet kapott anyagot, amely négy saját (!) szerzeményt tartalmaz. Csuka már a 2015-ös életműinterjúban új dalok megírásának igényéről beszélt, azaz már régen lógott ez a levegőben… Persze, jó munkához idő kell (no meg megfelelő társak), és úgy tűnik, valóban egy énekes váltás, az alkotói folyamatok zavartalan áramlása, és a csillagok megfelelő állása is szükségeltetett ahhoz, hogy egy középlemez keretén belül ezek „testet” is öltsenek. Lemezajánló/kritika - Csuka, számokhoz fűzött kommentjeivel.

 

cikkbe Zarto EP front

 A Szétszakítva lendületes címadó nótával indul a korong, ami hangulatát tekintve azonnal visszarepít a nyolcvanas évek közepébe, nagyjából pont 1986-ba, a hatodik Edda LP akkori világába - nem hiába, a Főorvos úr a zeneszerző, mint ahogy a többi új szerzeménynél is. Azonnal fülbe, fejbe rögzül a verze és a refrén, ezer közül is felismerhető a gitárhangzás-, és játék - meghökkentő a nóta végére (!) is „biggyesztett” szóló, de azonnal széles vigyort csal az arcra… Zserbó basszusa és Berci dobja szinte „kikönyököl” a hangfalakból, bitangul megdörren minden, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Már itt eldől a lemezanyag sorsa.

„Ez az első Csillag Endre/Schrott Péter szerzemény! A zenei rész ötlete itt sem teljesen friss, már akkor megvolt, amikor a szólólemezt csináltam. Azon az albumon egy lassú, kissé módosított verzióban valósult meg, most viszont elővettem az eredeti ötletet, és sikerült egy fogós nótát faragni belőle. Lehetne mondani, hogy tipikus Csuka dal, de mit csináljak, ilyen vagyok.”

 Másodikként – óriási dinamikai váltással – a Színpad érkezik. Fenségesen hömpölygő, magával ragadó, de egyben el is gondolkodtató rock líra, érzelmes billentyűjátékra és az énekesi kvalitásokat masszívan kidomborító témákra kihegyezve, leheletfinom díszítésekkel, valamint rétegzett gitáralapokkal színezve, csúcsra járatva - szövegében egyértelműen zenész ars poetica a hallgatóság felé.

 „Szebényi Dani és Bátky Zoli ’BZ’ szerzeménye még a H.A.R.D. zenekarból. Megvolt a szövege, és a dal majdnem teljes váza is, de nem játszották, és nem került kiadásra sem. Mi meg igazítottunk rajta itt-ott, és befejeztük. Szenzációs egy nóta, mondom ezt annak ellenére, hogy nem egy dögös hard rock tétel, hanem egy zongorára és énekre épülő dal.”

 A következő, középtempós Szívem visszavár már jó ismerős Csuka Csillagok és gyémántok című szólólemezéről. Ott ugye – a szöveget is jegyző – Pataky Attila előadásával szólalt meg, és jóval „balladisztikusabb” zenével hódította meg a közönséget, most új fazonra igazítva csendül fel. Nem mellesleg ezzel a számmal castingoltatott a zenekar 2018 őszén Sipi távozását követően, és a Pokolgépes Tóth Attila „pár perces” tündöklése, majd hirtelen visszalépése után. Vagyis, itt már teljes jogú tagként élhette bele magát a dalba (újra) EsCéHá úr.

„…szeretnénk, ha Peti hangjával rögzülne a hallgatóságban, most már lemezről is. Az EP-n újra felénekelve, és a dobokat is újra felvéve, bizonyos részeiben megeditálva jelenik meg, sokkal hard rockosabb a hangzása az eredeti verzióhoz képest. Gömét is megkérdeztem, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy a refrénben hallható vokáléneke megmaradjon, és ő nagy örömmel rábólintott.”

 

 A korong záró száma, a szintén már jó ideje köztudatban lévő – hiszen legelsőként, még tavaly nyáron publikálta a zenekar –, imidzsklipet is kapott Lassíts, ami a verzéi alatt nagyon kellemes, lüktető/ringatózó (ismét a klasszikus hard rock aranykorát felelevenítő) billentyűs-gitáros témákkal bíró, refrénjében viszont bekeményedő rocknóta, amiben Peti is a karcosabb énjét vette elő.

 „A fő gitár riff 1987 nyara környékén született. A Változó idők albumhoz íródott, próbáltuk is, de nem dolgoztuk ki, nem lett belőle konkrét nóta, és én ugye ’88 februárjában mentem ki Ausztriába. És amolyan útmutatónak, jelzésnek tökéletes, mert ha akkor itthon maradok, akkor valószínűleg ebbe a zenei irányba mentünk volna el az Eddával. Most Barbaró Attila hozott hozzá egy szöveget, ami Petinek is tetszett. Ez utóbbi azért fontos – és emiatt tisztelem is –, mert ő csak olyan nótákat ’hajlandó’  elénekelni, amikkel azonosulni tud, azokat tudja előadni igazán.”

 Sipi anno tökéletesen hozta a Pataky „érzést”, Schroti viszont egy eggyel fiatalabb korosztály önálló karaktere, akinek/akihez nagyon jól állnak a Zártosztály által játszott (most már saját) számok (is). A Szétszakítva így ebben a formájában egy tökéletes lemezes „bemutatkozás”, méltó a készítők, előadók eddigi tevékenységéhez, korábbi munkáihoz - nem lehet egy ’kellemes meglepetés’ jelzővel elintézni, jóval több annál. Egyértelműen 10 pontos/ötcsillagos dalok (mini) gyűjteménye.