IDEA Intézet: A munkahelyek megtartását és keresletélénkítő politikát sürgetnek a választók

IDEA Intézet: A munkahelyek megtartását és keresletélénkítő politikát sürgetnek a választók

Ahogy az várható volt, meglehetősen borúlátóan értékelte a társadalom a koronavírus nyomán kialakult világjárvány okozta gazdasági kilátásokat. Az IDEA Intézet elemzése szerint a választók a globális és nemzeti gazdasági krízis után leginkább a saját egzisztenciájukat féltik, ezért a munkahelyek védelmét, illetve megtartását várják el a kormánytól a következő 12 hónapban.

Az intézet március 17. és 20. között végzett felmérése arra mutat rá, hogy

a megkérdezettek állami-kormányzati beavatkozásokat várnak el a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság hatékonyabb kezelése érdekében.

Böcskei Balázs, az IDEA Intézet elemzője az Alfahírnek úgy fogalmozott, a 2 ezer fős mintavétel alapján általános a vélekedés, hogy szinte mindenki negatívan értékelte a saját és az ország gazdasági helyzetét.

Azoknak az aránya, akik szerint nagy mértékben romlik majd az ország helyzete, kevesebben vannak. Ez a szám az elemzésünk szerint 65 százalék. Ez önmagában is egy magas arány, de ehhez képest még többen, a megkérdezettek 76 százaléka látja úgy, hogy a háztartásuk, illetve a saját anyagi helyzetük sokat romlik majd a következő időszakban

– tette hozzá Böcskei Balázs.

Tehát az látszik, hogy az emberek túlnyomó többsége aggasztónak találja az általános gazdasági tendenciát, de

még többen féltik az egzisztenciájukat, a munkahelyüket, és hogy rövid úton eladósodnak.

Az IDEA Intézet tanulmánya ezért arra is felhívja a figyelmet, hogy az egészségügyi világjárvány súlyos egyéni és nemzeti szinten érezhető negatív gazdasági következmények sorozatát indíthatja el. Böcskei Balázs a tanulmány alapján ezért azt hangsúlyozta, hogy a választók hatékony kormányzati gazdasági intézkedéseket várnak el a kormánytól.

A korábbi válságok tapasztalata is azt mutatja, hogy a válaszadók szerint

keresletélénkítő politikára van szükség nagyobb állami szerepvállalással.

Ebben a tekintetben a kormány még nem lépett erre az útra. Eddig is nagyon „perverz” volt az újraelosztás a felső középosztály számára, most pedig jól látható, hogy a legveszélyesebb helyzetben mégiscsak a munkavállalók úgynevezett „kemény rétegeiben” foglalkoztattak lesznek.

A kutatásunk alapján az aktív keresők egynegyede van ezen a véleményen, ami már elég erős figyelmeztetés a kormánynak arra vonatkozóan, hogy a munkahely megtartásának szükségessége és a kormányzóképesség, a munkahelyek megtartásának képességével lesz majd összefüggésben

– mondta Böcskei Balázs, az IDEA Intézet munkatársa.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a bizonytalanokat leszámítva a többség egyelőre nem tudja megítélni, a járvány következtében a háztartásuk adósságállománya hogyan változik a jövőben, de a válság előrehaladtával ez az arány változni fog. Pártpreferencia szerint egyébként nem látni éles törésvonalat, ami azt jelenti, hogy a Fidesz szavazók is pesszimisták, csak kisebb mértékben, mint az ellenzéki szavazók.

Verebes Károly