Hatósági áras termék lesz a szájmaszk és a fertőtlenítő?

Hatósági áras termék lesz a szájmaszk és a fertőtlenítő?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH)

azt javasolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának, hogy kezdeményezze egyes termékek – szájmaszkok, kézfertőtlenítő termékek, hypo tisztítószer – hatósági árszabályozását

derül ki a 24.hu cikkéből. A portál azért fordult kérdésekkel a GVH-hoz, mert – ahogy mi is beszámoltunk róla – számos higiéniai terméknél, de élelmiszerek esetében is rendkívüli áremelkedéseket, hogy azt ne mondjuk, arcpirító lehúzásokat tapasztalhattunk az elmúlt napokban. A Jobbik hatósági árszabás bevezetését kérte.

A szegénynek is tudnia kell fertőtleníteni a kezét - hatósági árszabást javasolnak a vírus elleni védekezéshez

Hatósági árszabásra van szükség a koronavírus elleni védekezésben a Jobbik elnöke, Jakab Péter szerint. Az ellenzéki párt azért javasolja a kormánynak az ármaximum bevezetését több területen, mert a világjárvány hatására több termék ára is jelentősen emelkedett Magyarországon, a higiéniai eszközök mellett az alapvető élelmiszerek is nagy mértékben drágultak.

A 24.hu-nak a GVH azt mondta, ők nem „árhatóság”, ezért még egy nagyobb mértékű áremelés sem ad alapot/lehetőséget eljárás megindítására. Viszont az Emminek küldött javaslatuk a hatósági árszabásra

rendkívüli helyzetben indokolt, a maximált árak jogszerűen alkalmazhatók az Európai Versenyhatóságok Hálózatának a koronavírus-járvánnyal összefüggésben közzétett nyilatkozata alapján.

Orbán Viktor azonban elhatárolódott az állami beavatkozástól. A kormányfő hétfőn a Parlament ülésén így fogalmazott:

Szépen hangzanak ezek a javaslatok, én szimpatizálok azzal, hogy ott, ahol szükséges és értelme van, ott vezessünk be hatósági árat, de ne követeljenek olyan hatósági árat, amely akadályozza a védekezést, és elveszi az emberektől a védekezés lehetőségét.

A GVH emlékeztetett, a túlzó árazás mint versenyjogi jogsértés vizsgálata hosszadalmas, ami „jellemzően végeláthatatlan bírósági felülvizsgálatba torkollik”.

Ugyanakkor az árhatóság, illetve szabálysértési hatóság előírhatja a hatósági ár alkalmazását, az árkülönbözet visszatérítését, illetve bírságot is kiszabhatnak

– teszi hozzá a versenyhivatal.