A magyar sportolók is reagáltak az olimpia elhalasztására

A magyar sportolók is reagáltak az olimpia elhalasztására

A sportolók és edzők döntő többsége egyetértett abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tehetett mást, minthogy elhalasztja a nyári tokiói játékokat a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor akad olyan, aki csalódott és nem tartja korrektnek a módját - az MTI összeállítása.

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az olimpia elhalasztási logikus és helyes döntés volt.

"Nekünk egyelőre a legfontosabb az olimpiai selejtező sikeres megvívása. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd játszanunk, ám nem lepődnénk meg azon, ha ez a dátum is tolódna. Ami a rosszban a pozitívumot jelenti, hogy fiatal a csapatunk, még egy év tapasztalatszerzés sokat segíthet. Kevés ilyen fejlődni képes csapat van a női mezőnyben, mint a miénk, szóval bármennyire szomorú az olimpia elhalasztása, akár még jól is kijöhetünk belőle."

Csipes Tamara, olimpiai bajnok kajakos leszögezte, hogy az utóbbi időben  a felkészülés már demotiváló volt, ugyanis egy csonka olimpia rendezése vétek lett volna, amit senki sem akart.

"Vannak pro és kontra érveim, de azt kell mondjam: engem nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják a rajtot. A menetrend nyilván át lesz variálva, de az én szempontomból nem érzem azt, hogy bármiféle akadálya lenne annak, hogy jövőre is úgy teljesítsek, ahogyan idén szerettem volna."

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos szerint idén is lesz lehetőségük megmutatni a tudásukat, de most türelemre és összefogásra van szükség.

"Az idei év egy kicsit kacifántos lesz, valamiért mindig minden olimpiai esztendő egy kicsit más, különlegesebb, de ez a mostani nagyon is más... Mindentől függetlenül ugyanolyan lelkesedéssel és alázattal készülök nap, mint nap, mint tízévesen életem első versenyére."

Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta elmondta, hogy jelen helyzetben az olimpia elhalasztása minimum ésszerű döntés, amit természetesen sajnál, de jelenleg az emberek egészsége ennél sokkal fontosabb.

"Jelenleg én is önkéntes karanténban vagyok a családommal, mert úgy gondolom, hogy ezen az időszakon közösen, a lehető leghamarabb így tudunk túl lenni."

Märcz Tamás, az Európa-bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kiemelte, hogy az elmúlt hetekben, napokban tapasztalt fejlemények után nem volt meglepő a NOB döntése, amely az olimpia elhalasztásáról szól.

"Alapesetben természetesen nagyon szerettük volna nyáron megméretni magunkat az olimpián, sportszakmailag is jó időpontban lett volna, ám a sportszakmai szempontokat felülírja az egészségügyi helyzet. Mindannyiunk számára a legfontosabb az egészség, az, hogy egy ilyen nagyszabású eseményen mindenki biztonságban érezhesse magát. Ahogy hallatszik, minden bizonnyal 2021 nyarára tolódik az esemény, ami olyan szempontból rossz, hogy így ez a nyár válogatott esemény nélkül zárulhat.

Sastin Marianna világbajnok birkózó a Magyar Birkózó Szövetség Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy nagyon el van keseredve a döntés miatt. Véleménye szerint ez nem volt teljesen korrekt lépés a NOB részéről sem. 

"Thomas Bach NOB-elnök néhány napja még azt nyilatkozta, kivárnak négy hetet, hogy lássák, mik a további fejlemények, és csak ezután döntenek. Jó lett volna, ha így történik, hiszen négy hét rengeteg idő, ehhez képest egy-két nap alatt meghozták az új döntést, ezt így nem tartom túl korrektnek. Mint ahogy azt sem, ahogy a kanadaiak és az ausztrálok kvázi elkezdték zsarolni a NOB-ot. Persze, megértem a döntést, és el is fogadom, csak ez így, ebben a formában fáj, főleg úgy, hogy még csak egy körülbelüli időpontot sem közöltek a pótlást illetően. Annyit mondtak, hogy legkésőbb jövő nyárig sort kerítenek az olimpiára - de ez roppant tág intervallum, így azért elég nehéz készülni... Így jelenleg nem tudok nyilatkozni a folytatásról, csak majd ha már meglesz a konkrét időpont. Mindenesetre nagyon remélem, nem egy teljes évvel tolják el".

Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a közmédiának úgy nyilatkozott, hogy meglepődött a NOB gyors döntésén.

"Meglepődtem, hogy ilyen gyorsan hoztak döntés. Egy kicsit le is taglózott, de nem ért teljesen váratlanul, mert az elmúlt hetekben már sejthető volt, hogy nem az eredeti időpontjában lesz az olimpia. A NOB teljes mértékben felelős döntést hozott, ami nekünk élsportolóknak nagy hiányérzetet okoz. Nehéz feldolgozni azt, hogy amire négy évet készültünk, azt elhalasztják és még egy évet kell ebbe beleölnünk, de fel fogjuk tudni dolgozni".

A XXXII. nyári olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg. Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül.

A modernkori játékok 124 éves történetében korábban nem volt példa halasztásra. Törlés már volt, mégpedig ötször: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d'Ampezzó-i téli olimpiát nem rendezték meg.

Elhalasztják az olimpiát

Az eredetileg idei nyári olimpiai játékokat legkésőbb 2021 nyaráig elhalasztják, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a tokiói szervezők jutottak erre a döntésre válságtanácskozásukon. A japán NHK televízió szerint Abe Sindzó miniszterelnök telefonos egyeztetésük során azt javasolta Thomas Bachnak, 12 hónappal később kerüljön sor a nyári olimpiai játékokra