A spanyoloknál egy nap alatt 7900 új beteget találtak, halálozásban ők is megelőzték Kínát

A spanyoloknál egy nap alatt 7900 új beteget találtak, halálozásban ők is megelőzték Kínát

Spanyolországban már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében mint Kínában - derült ki az egészségügyi minisztérium szerdán közölt adataiból.

Az MTI szerint a halálos áldozatok száma 3434, egy nap alatt 748-cal növekedett.

A worldometers adatai szerint ezzel Spanyolország a második legtöbb áldozatot felmutató ország lett, az első Olaszország, a kiindulópontnak számító Kína pedig a harmadik helyre csúszott vissza.

A vizsgálatok eddig több mint 47 ezer esetben igazolták a fertőzést, közülük több mint 7900-zat az elmúlt 24 órában diagnosztizáltak.

Egyre növekszik a gyógyultak száma is, már 5367 kórházi kezelést kapott páciens épült fel.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi madridi sajtótájékoztatóján a modellszámításokra hivatkozva azt valószínűsítette, hogy a járvány most, ezekben a napokban tetőzik.

A spanyol fővárosban szerdán megkezdődik a létfontosságú ágazatokban dolgozók koronavírus-tesztelése. Mások mellett a rendőrség, a mentőszolgálat, a tűzoltóság és a háziorvosi szolgálat munkatársainak vizsgálatát végzik el, hogy időben kiszűrjék az esetleges fertőzéseket.