NATO-katonák is megfertőződtek

NATO-katonák is megfertőződtek

A NATO Litvániában állomásozó zászlóaljának 20 katonájánál koronavírus-fertőzést mutattak ki - közölte csütörtökön a litván országos rádió Evert-Jan Daniels százados, az alegység szóvivőjének bejelentése alapján.

A Jonava területi helyőrségben, ahol a NATO-zászlóalj található, vasárnap jegyezték fel az első koronavírusos fertőzést egy holland katonánál, egyúttal egy ott szolgáló civil esetében is bebizonyosodott, hogy fertőzött. Keddre a koronavírust nyolc katonánál, köztük négy hollandnál mutatták ki. Utóbbiakat a parancsnokság döntése értelmében Hollandiába szállították gyógykezelésre.

Daniels elmondása szerint a gyakorlatozás csakis a többi alegységtől elkülönítve zajlik.

Litvániában a járvány megjelenése óta legalább 290 fertőzöttet jelentettek, négy ember belehalt a betegségbe. Az első fertőzést február 28-án jegyezték fel egy 39 éves, siauliai lakosnál. A nő kigyógyult a betegségből, és március 14-én elhagyhatta a kórházat. A balti országban ezt követően március 18-án jegyeztek fel újabb fertőzést. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint az eddig regisztrált fertőzöttek között kizárólag olyanok vannak, akik külföldről érkeztek.

A balti országban eközben április 13-ig meghosszabbították annak a tranzitfolyosónak a működtetését, amelyet azon külföldiek számára hoztak létre, akik Litvánián keresztül gépjárművel akarnak hazatérni a Kínából kiindult koronavírus terjedése miatt - erről Oroszország litvániai nagykövetsége tájékoztatta az orosz lakosokat Twitter-oldalán.

Eközben Örményországban elérte a 290-et az eddig regisztrált fertőzöttek száma - közölte a kaukázusi ország egészségügyi minisztériumának sajtószolgálata. A betegek közül 18-an meggyógyultak. Arszen Toroszján egészségügyi miniszter korábban elmondta, hogy két, egyéb krónikus betegségekkel is küzdő páciens állapota rendkívül súlyos, jelenleg is lélegeztetőgépen vannak.

A közép-ázsiai Kazahsztánban az orvosok nyolc újabb koronavírusos fertőzést jegyeztek fel a fővárosban, Nur-Szultanban és Almatiban. A kazah egészségügyi tárca sajtószolgálatának csütörtöki közlése szerint az eddig kimutatott fertőzöttek száma 88.

(MTI)