Észak-Korea azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

Észak-Korea azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

Észak-Korea azonosítatlan lövedéket lőtt ki vasárnap az ország keleti partjáról a Japán-tenger irányába - jelentette be a dél-koreai hadsereg vezérkara, a japán védelmi minisztérium szerint valószínűleg ballisztikus rakétáról van szó.

A minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta nem érte el sem Japán területét, sem kizárólagos gazdasági övezetét, hanem a Japán-tengerbe csapódott.  

Ez volt a negyedik rakétakísérlet, amelyet a világtól elszigetelődött kommunista ország egy hónap leforgása alatt végrehajtott. Phenjan március 2-án, 9-én és 21-én is tesztelt rakétákat. Ez utóbbi esetben elemzők akkor KN-24 típusú, rövid hatótávolságú rakéták tesztelésére gyanakodtak. Az azt megelőző kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta "szupernagy" rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.

A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsong Un azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is. Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.

Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett

Mindeközben a Reuters arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia légvédelmi erői ballisztikus rakétákat lőttek le szombaton a főváros, Rijád, illetve az ország délnyugati részén fekvő Dzsazan település felett.

Korábbi jelentések rijádi lakosokat idéztek, akik helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt robbanásokat hallottak a város felett, ezután a helyi média közölte a szaúdi hadsereg közleményét, amelyben a rakétatámadásról adott hírt. Az állami televízió közölte, hogy a rakéták megsemmisítésében amerikai Patriot rakétákat is bevetettek.

Bár a támadás elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, vélhetően a jemeni húszi lázadók hajtották azt végre. Az elmúlt években többször előfordult, hogy a húszik rakétákkal lőttek szaúdi célpontokat, és a rijádi reptér ellen is hajtottak már végre támadást.

Jemenben 2014 augusztusában éleződtek ki az ellentétek a húszik és az akkori kormányzat között. A jemeni konfliktusban az Irán támogatását élvező húszik és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a tavaly júliusban visszafoglalt Ádenben működő, Hádi elnök vezette kormánnyal.

(MTI nyomán)