A világhírű magyar tájfutónő, Monspart Sarolta lehet a Nemzet Sportolója

A világhírű magyar tájfutónő, Monspart Sarolta lehet a Nemzet Sportolója

A 75 éves Monspart Sarolta az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legjelentősebb szervezője. A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.

Az Emmi sportállamtitkárságának közleménye szerint a választásra jogosult tizenegy tag kedden dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, és az előírásoknak megfelelően valamennyien idejében megkapták az értesítést az eljárás menetéről.

„A járványhelyzet miatt természetesen nem ültek össze a Nemzet Sportolói, hanem mindenki telefonon szavazott. A szavazás menete azzal kezdődött, hogy a tagokat egyesével felhívtam, akik ekkor mindannyian javaslatot tehettek arra, kit tartanak érdemesnek és méltónak arra, hogy a Nemzet Sportolója legyen – adott tájékoztatást Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy mindez jegyzőkönyv által hitelesítve történt és egy ember több javaslattal is élhetett. – Miután mindenki elmondta a jelöltjeit, készült egy összesítés, és a második körben már ezt a listát ismertettem külön-külön minden taggal, ők pedig a megadott személyek közül választhatták ki a jelöltjüket. A tagok előzetesen konzultálhattak egymással, döntésükben természetesen senki sem befolyásolta őket. Végül az első körös szavazás egyből sikeresnek bizonyult és a szavazás eredményeként a Nemzet Sportolói Monspart Saroltát választották meg új tagnak maguk közé.”

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolója egy kitüntető cím Magyarországon, amivel megbecsülésünket és hálánkat tudjuk kifejezni olyan sportoló nagyságaink előtt, akik nem csupán pályafutásukkal, de azt követően is meghatározó szerepet töltöttek be a magyar sport életében. Monspart Sarolta ezeknek a kritériumoknak tökéletesen megfelel, aki egész életútjával szolgálta nemcsak saját sportágai, de az egyetemes magyar sport érdekeit is

– fogalmazott az államtitkár.

Szabó Tünde kiemelte: fontos, hogy ilyen esetekben minél gyorsabban bekerülhessen az új tag a Nemzet Sportolói közé, ezért miután hivatalosan is megvizsgálják, hogy nem áll-e fenn érdemtelenség, a javaslatot a kormány elé terjesztik, és amikor a kormány elfogadja a javaslatot – akár már néhány héten belül – hivatalossá válhat a döntés.

Döntésre a kormány elé az a jelölt terjeszthető, akire a Nemzet Sportolóinak egyszerű többsége egybehangzó javaslatot tesz, azaz az ötven százalék plusz egy fő szavazatát megkapja.

Példás életút

Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.

Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok – világbajnokságok, világversenyek – szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

A szavazás után felhívott Szabó Tünde államtitkár és Schmitt Pál is, régi sporttársam, mondom, most viccel vagy komolyan mondja, mert annyiszor szerettem volna már, mindig reménykedtem

– mesélte a közmédiának Monspart Sarolta, miként szerzett tudomást a Nemzet Sportolóinak döntéséről.

„Egy hetvenhat éves, sánta öregasszonynak nincs már sok minden a bakancslistáján, csak egy maradt, hogy szeretnék egy jó jobb lábat, de lehet, hogy ezzel együtt fogok elvonulni” – tette hozzá.

Kiemelte, az az igazán jó az ő kiválasztásában, hogy nem olimpiai sportoló, mégis szavaztak rá.

„Egy oldalon indítottak egy szavazást arról, vajon lehet-e Nemzet Sportolója egy olimpián nem járt sportoló, ezt egy picit undoknak éreztem. Úgy gondoltam, körülbelül öt százalék esélyem lehet, hogy én nyerek” – mondta.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

(MTI)