Már az euró zuhanását is az ellenzékre kenné a fideszes újságíró

Már az euró zuhanását is az ellenzékre kenné a fideszes újságíró

Rendkívül nehéznek ígérkező feladat állt pár hete a kormány előtt, amikor a koronavírus következményeit kellett előre az ellenzékre kennie. Már ezt sem sikerült megoldani, de azt azonban még egy felturbózott Rogán Antal sem vállalná be valószínűleg, hogy megmagyarázza: az ellenzék miatt ilyen gyenge az euró.

Na de épp ilyen feladatokra tart a Fidesz feketeöves propagandistákat, akik elég gyakran hülyét csinálnak magukból, néha pedig sikerül értelmesnek tűnő hülyeségeket beszélniük, miközben véleményük soha nem tér el a fideszes narratívától.

A Magyar Nemzet online poszt-trauma rovatában most Gajdics Ottó meg is találta a kormánypárti berkekben régóta keresett összefüggést. Szándékosan árt az ellenzék és lakájmédiája című írásában azt fejtegeti, hogy a 370 forintot is elérő euróárfolyam alakulásának semmi köze a gazdaság valós állapotához, annak politikai okai vannak.

"A politikai ok pedig nem más, mint a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvény megszavazása körül kirobbantott hisztéria, a hitlerezés, a diktátorozás, valamint Orbán Viktor és kormányának ismételt lejáratása a nemzetközi színtéren."

Gajdics Zsiday Viktor befektetési elemző írására hivatkozva úgy véli, hogy a forint nem azért gyengült a régiós devizáknál is nagyobb mértékben, mert

  • az MNB csak akkor avatkozott közbe, amikor már majdnem áttörte a 370-es határt
  • a magyar kormány érdekében az áll, hogy gyenge legyen a forint
  • a magyar gazdaság jelentős mértékben a német autógyáraktól függ, amik most állnak.

Nem, Gajdics szerint

A forintgyengülést az okozta, hogy a balliberális ellenzék és lakájmédiája telekürtölte a nyilvánosságot idehaza és szerte a világban azzal, hogy Orbán teljhatalomra tör, a világjárvány ürügyén végleg lerombolja a demokrácia és a jogállam maradékát is, és diktatúrát épít ki a romokon. Mindez pedig teljesen független attól, hogy az általuk aljas módon „felhatalmazási törvénynek” nevezett jogszabály körüli vitában kinek volt igaza, és kinek nem.

Az egész gondolatmenet egy mestermű a maga módján, de az embernek a cikk elolvasása után akarva-akaratlanul is eszébe jut egy régi Prosectura-szám refrénje:

"Ejnye Ottó, miért füllentesz? Rendes gyermek ilyet soha soha soha soha soha soha nem tesz!"