Minden engedélyt megkapott a családi ház árából épült idősek otthona

Minden engedélyt megkapott a családi ház árából épült idősek otthona

Csak a koronavírus-járvány miatt nem nyitott meg április elsejével a bükkszenterzsébeti idősek otthona, pedig az intézmény azonnal telt házzal indult volna. Minden, működéshez szükséges engedélyt megkaptak az illetékes hatóságoktól, a leendő munkavállalókat is megtalálták a tervezett kezdésre. Az egykori varroda épületéből átalakított intézményt egy ilyen beruházáshoz mérten elképesztően kevés pénzből, 40 millió forintból valósította meg a falu. 

Ortó Szilárd Bükkszenterzsébet polgármestere két éve indította el a projektet. A szolgáltatásra igény volt, a település által korábban ötmillió forintért megvásárolt régi varroda pedig alkalmas volt kiindulásnak. A városatya szerint azért tudták férőhelyenként alig több mint egymillió forintból megvalósítani az otthont, mert közmunkások segítségével végezték a munkák nagy részét, emellett rengeteg adományt kaptak.

A régi varroda ötmilliós vételárán felül az önkormányzat 20 millió forintot állt. 12 millió forintot kaptak állami támogatásként és további hatot a külső munkálatokra. Hárommillió jött össze a helyiek adományából - ebből vásárolták meg azokat az eszközöket, amiket az induláshoz mindenképp újonnan kellett beszerezni.

Volt olyan 85 éves néni, aki 1000 forintot adott, volt olyan vállalkozó, aki 200 ezret, mindenki a lehetőségeihez mérten segített.

Ezt Ortó Szilárd mondta az Alfahírnek, hogy rámutasson, milyen összefogás valósult meg Bükkszenterzsébeten a projekt megvalósításáért.

A pénzen kívül rengeteg tárgyi adományt kaptak, Rig Lajos jobbikos politikus is több használt, de jó minőségű ágyat és bútort intézett az otthonnak külföldi kapcsolatain keresztül. 

Az intézmény az országos tiszti főorvos által kiadott felvételi stop miatt egyelőre nem fogadja a leendő lakókat, de a polgármester szerint bármikor készen állnak az indulásra. Az egy- és kétágyas szobákban összesen 35-en laknak majd a nyitás után, róluk 16 fős személyzet fog gondoskodni. Ortó Szilárd szerint hosszabb távon az intézmény bővítése is megtörténhet, mert igény lenne rá.