A "társadalom eldurvulására" figyelmeztet egy német kormányzati elemzés

A "társadalom eldurvulására" figyelmeztet egy német kormányzati elemzés

Legkésőbb húsvét után egyre többen belefáradnak a koronavírus-járvány miatti elszigeteltségbe, és az össztársadalmi léptékű kimerültség hatására meredeken csökkenhet a kormányzat válságkezelő munkájának támogatottsága - figyelmeztet a német szövetségi belügyminisztérium egy szombaton kiszivárgott belső elemzésben.
  
Ugyancsak szombati adatok szerint az igazolt fertőzések számának alakulása alapján a járvány továbbra is viszonylag lassan terjed Németországban.
    
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint szombat délelőttig 117 658 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 4133 esettel - 3,64 százalékkal - több az egy nappal korábbi 113 525-nél.
    
A fertőzésen már átesett emberek számát becsülni lehet, mert csak a vírus megjelenésének tényét kell hivatalosan rögzíteni, és a vírus legyőzését nem kell bejelenteni. Az RKI becslése szerint 57 443-an estek túl a fertőzésen, ami 3530 esettel több az egy nappal korábbi 53 913-nál. Ez ugyan jelentős, 6,54 százalékos növekedés, de az új igazolt fertőzések száma továbbra is meghaladja a fertőzésből kilábaltak napi számát, az úgynevezett aktív esetek száma így ismét emelkedett.
    
A Der Tagesspiegel című lap beszámolója szerint a belügyminisztérium a járvány pszichoszociális és szociológiai hatásairól készített elemzésében arra figyelmeztetett, hogy a március közepe óta bevezetett kijárási korlátozások és a társadalom és a gazdaság működését csaknem teljesen befagyasztó egyéb rendelkezések révén legkésőbb húsvét után fellép az elszigeteltségi fásultság, amelynek súlyos következményei lehetnek.
    
A bezártság és a tartósan magas feszültség következtében megrendülhet a kormányzati válságkezelés társadalmi támogatottsága, megkérdőjeleződhet a korlátozások szükségességébe, hasznosságába és jogosságába vetett hit, tömeges méretet ölthet a szabályok áthágása, és beindulhat a "társadalom eldurvulása" - idézett a berlini lap a belső használatra készült tanulmányból, amely szerint a kockázatok között szerepel egyebek mellett az alkoholfogyasztás növekedése és az öngyilkosságok számának emelkedése.
    
Az elemzés szerint az a legfontosabb alapszabály, hogy minél rövidebb ideig tart a bezártság, annál jobb a lelki egészség.
    
Kiemelték: a társadalmi bizalom megőrzéséhez az eddiginél is fontosabb lesz a világos és egységes kormányzati kommunikáció, ha húsvét után is fenn kell tartani a korlátozásokat. Mint írták, az információ, "a tudás megteremti az intézkedések helyességébe vetett bizalmat". A többi között javasolták a koronavírus-tesztek további kiterjesztését és az úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazások (contact tracking app) bevezetését a fertőzési láncolatok feltárására és megszakítására.