Jakab Péter: „Domokos elvtárs” a havi négymilliós fizetésével ne kérjen spórolást attól, akinek nincs pénze

Jakab Péter: „Domokos elvtárs” a havi négymilliós fizetésével ne kérjen spórolást attól, akinek nincs pénze

Lényegében nincs válságkezelés Magyarországon – mondta Jakab Péter, a Jobbik elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán. Az ellenzéki politikus szerint a kormány nem segíti az állampolgárok teherviselését, ehelyett Orbán Viktor inkább szuperhősös videókat készít magáról, a Fidesz pedig továbbra is azzal foglalkozik, amivel az elmúlt tíz évben:

  • a hatalommal,
  • és a pénzzel.

Jakab Péter felhívta rá a figyelmet, hogy miközben Európa-szerte mentőcsomagokkal védik a munkahelyeket, a magyar kormány inkább mindenféle trükkökkel átverte a parlamenten a saját hatalmát bebiztosító felhatalmazási törvényt, vagy éppen tíz évre titkosította a Budapest-Belgrád kínai vasútvonal szerződéseit.

A pártelnök az Orbán-csomagról azt mondta, az csupán a fél fizetés 70 százalékát vállalná át, de ahol egy cég teljesen leáll, oda nem megy segítség.

„Óriási társadalmi feszültség előtt állunk, mert rengetegen fogják elveszíteni az állásukat. Erre várnának az emberek megoldást, de nem kapnak.”

Jakab Péter reagált arra is, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék volt fideszes politikus elnöke azt üzente a társadalomnak, hogy itt az ideje takarékoskodni.

„Én elhiszem, hogyha valaki havi négymillió forintot keres, mint Domokos elvtárs, akkor talán elszakad a valóságtól, de azért egy bölcsességet szeretnék vele is megosztani: megtakarítani csak a valamiből lehet, a semmiből nem”

A Jobbik javaslata európai példákra alapozva minden, a vírus miatt munkahelyét elveszítő ember bérének 80 százalékát vállaltatná át a kormánnyal. Az ellenzéki párt az álláskeresési járadék összegét és időtartamát is jelentősen megemelné, hiszen a járvány alatt az álláskeresés is nehézkessé válik.