Potocskáné: könnyebb lenne most a romák helyzete, ha eljutott volna hozzájuk a segítség

Potocskáné: könnyebb lenne most a romák helyzete, ha eljutott volna hozzájuk a segítség

Könnyebb lenne a roma önkormányzatok, de főleg a cigány emberek helyzete, ha az elmúlt években a felzárkóztatásra szánt súlyos milliárdok oda jutottak volna, ahová valóban szánva lettek - mondta Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke a Cigányoldalnak adott interjújában.

A jobbikos politikust többek között arról kérdezték, hogy a koronavírus járvány miatt több helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál döntöttek úgy, hogy éves működési költségükből tisztasági és élelmiszer csomagokat vásárolnak a rászoruló cigány családok részére, ez azonban nem feltétlenül szabályos. A képviselő ezt a kérdést az Országgyűlésben is érintette.

Az interjúban Potocskáné azt mondja, a jogi állás miatt lényegében felelősségre vonhatók azok a roma nemzetiségi önkormányzatok, amelyek megpróbáltak segíteni a bajba jutottaknak, a rászorulóknak.

A képviselő azzal kapcsolatban, hogy a nemzetiségi önkormányzatokat 3-5 ezer forintos támogatások kiosztására biztatták, figyelmeztetett, hogy

„a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani, és a jegyző köteles jelezni, ha törvénysértést észlel. Tekintettel arra, hogy a rendkívüli jogrendben nem született olyan kormányzati intézkedés, mely szélesítette volna az RNÖ-k működési keretének felhasználási lehetőségeit, a jegyzőknek azonnal kifogást kellett volna emelniük a keretek nem megfelelő célra történő felhasználása miatt.”

Az ellenzéki párt alelnöke szerint nyilvánvaló, hogy nem csak élelmiszerre, hanem tisztálkodó- és tisztítószerekre is sokaknak szüksége volna a roma társadalomban.

„Jól tudjuk azt is, hogy egyes telepeken előfordul, hogy tizen-tizenöten is élnek egy fedél alatt és nem biztosítottak a megfelelő higiéniai körülmények, a rendszeres tisztálkodási lehetőség sem. De igazából ezekre a problémákra sem az ilyen eseti adományozás lenne az igazi segítség.”

- mondta. Megjegyezte azt is, hogy

„Az uniós források nem úgy lettek elköltve, hogy abból megvalósult volna a hazai cigányság felzárkóztatása; az erre szánt pénzösszegek java része sajnos nem jutott el az eredeti címzettekhez, a rászoruló roma családokhoz…”

A képviselőt kérdezték a kormányzati mentőcsomagról is, ezzel kapcsolatban Potocskáné felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik már két éve bemutatta a Magyar Munkahelyvédelmi Alapnak nevezett javaslatot. Ez az alap átlátható módon segítene minden olyan embernek, akiknek a fizetése és a munkahelye önhibáján kívül veszélybe került, a javaslat a korábbi bér 80 százalékát garantálná.

Úgy vélik, le kellene állítani a számtalan kormányzati kirakatberuházást, és ezeknek a költségvetését át kellene csoportosítani ebbe az alapba, de a fideszes oligarchákat is adakozásra kellene bírni.