Beolvadt a kormánymédiába a roma tévé is

Beolvadt a kormánymédiába a roma tévé is

A romnet.hu írta meg a Dikh Tv sztoriját arról, ahogy a csatorna nem beváltva az eredeti szándékot, most kormányzati sajtó működtetőinek kezébe került.  Az alapító Balogh Elek - a kormányközeli üzleti körökkel üzletelve - körön kívülre került, és tulajdonjogának a 100 százalékát kivásárolták. 

Először Radu Morar, a Sláger Tv tulajdonosa, médiavállalkozó jelent meg a Dikh Tv-ben, aztán idén februárban már egy újabb befektető jelentkezett, akit a kormány-média egyik háttérembereként aposztrofáltak, és rögtön 20 százalékos részesedést szerzett a Dikh Tv-ben. Kezdeti lépésként kirúgták a roma főszerkesztőt, elküldtek több roma alkalmazottat, a televízió pedig Kispestről átköltözött a Sláger Tv székházába. Sejthető volt, hogy ez egy folyamat része, itt nem lesz megállás - írja a roma portál. 

A nevezett cég a Am-Bud-Pek Kft., amelynek tulajdonosa Schatzné Kovács Marianna, romológus végzettségű nő, akinek férje, az a Habony Árpád-köreihez tartozó Schatz Péter, aki a tulajdonosa volt a Ripostnak, amit a fideszes médiaholding, a KESMA számára odaajándékozott.

A romnet.hu szerint most tehát a fideszes médiaholding részévé vált a Dikh Tv, így hamarosan várható lesz, hogy a kormányzati hirdetések és akár a híradók is megjelenhetnek a roma csatornán. Balogh Elek alapító a kormányközeli befektető megjelenésének híradásakor még úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy Schatzné tévés kapcsolatai meghatározóbbak lesznek, mint a politikai kapcsolatai, mivel továbbra is politikamentes tévét szeretnének csinálni. Ennek azonban most ellentmondott, ugyanis azt nyilatkozta, hogy „nagy durranásra számítottam: heti roma híradó, riportok, dokumentumfilmek, beszélgetős műsorok fontos kérdésekről, politikai műsorok, és mindaz, ami a romák tömegeit érdekelné, nem pedig kizárólag a tánci-tánci műsorokat”.

Bárhogy is lesz, Balogh Eleknek nem érte meg a kormányközeli figurákkal üzletelni, ugyanis a beszámolók szerint hiába jelenhetnek meg a választási kampányban a milliárdos állami hirdetések, abból a romáknak nem sok jut, hiszen senki nem maradt az irányító testületben, vagy a részvénytulajdonosok között.