Rozsdaövezet: nagyvállalkozókkal készül a Fidesz kisajátítani az albérletszektort

Rozsdaövezet: nagyvállalkozókkal készül a Fidesz kisajátítani az albérletszektort

Z. Kárpát Dániel szombati online sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által bejelentett 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfára vonatkozó kormányjavaslat a Jobbik több mint 7 éves programpontjának kilúgozott változata.

Felidézte azt is, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az új építésű ingatlanokra vonatkozó kedvezményes áfa nem jelent meg a piaci árakban, azt a befektetők, a jellemzően Fidesz-közeli vállalkozók tették zsebre, extrahaszonként.

A Jobbik ezzel szemben az 5 százalékos kedvezményes áfával egy állami bérlakásprogram beindítását segítené elő - hangsúlyozta a párt alelnöke. A korábbi gyártelepeken, a lelakott övezeteken olyan városrészéket lehetne felhúzni a semmiből, amelyek alkalmasak arra, hogy a piaci ár harmadáért, feléért kínáljanak bérlakásokat fiatalok, idősek tömegeinek, akik aztán 5-6 év után megvásárolhatnák az ingatlanokat a bekerülési értéken - tette hozzá.

Z. Kárpát Dániel értelmezése szerint a Fidesz "homályos javaslata" viszont a piaci alapon működő bérlakásszektort igyekszik elősegíteni, vélhetően a saját oligarcháinak akarja kisajátítani az albérletpiacot - hangzott el.

A Jobbiknak 3 javaslata van:

  1. 5 százalékos kedvezményes lakásáfát a közcélt szolgáló ingatlanokra is ki kell terjeszteni, például a kollégiumokra is;
  2. létre kell hozni a jobbikos Farkas Gergely által felvetett állami alapot a bajbajutott albérlők támogatása érdekében;
  3. állami bérlakás-építési programot kell kezdeni.


A politikus szerint "ezek azok az idők, amikor fel lehet készülni az amúgy is meglévő lakhatási kataklizma felszámolására, az amúgy is tarthatatlanná vált albérletpiaci helyzet megoldására". Ugyanis, ha a piaci folyamatokra bízza a kormányzat a helyzetet, akkor pár havi csökkenés után menthetetlenül emelkedni kezdenek ismét az albérleti díjak.

A Jobbik alelnöke úgy fogalmazott: egyáltalán nem elég és tulajdonképpen semmire sem elég az, hogy a Fidesz-KDNP most piaci átszervezéssel, vélhetően nagyvállalkozókat helyzetbe hozva megpróbálja ezt a szektort is kisajátítani.

Rozsdaövezet, avagy hogyan élte föl a kormány a jövőt? - Z. Kárpát Dániel online sajtótájékoztatója.

Közzétette: Jobbik Magyarországért Mozgalom – 2020. április 18., szombat