Szlovéniában meg akarják ismerni a fertőzöttek valós számát

Szlovénia hétfőtől átfogó szerológiai vizsgálatot indít az országban, hogy világosabb képet kapjon a járvány kiterjedéséről és a Covid-19 megbetegedések valós számáról - írta a helyi sajtó vasárnap.

Az említett vizsgálat az immunrendszer fertőzésre adott válaszát mutatja ki. A reprezentatív teszteredmények alapján tanulmány készül arról, hogy mekkora a fertőzöttek valós száma az országban, hányan szerezhettek immunitást a vírussal szemben, hányan lehetnek a vírushordozók, továbbá, hogy milyen egészségügyi állapotban lehetnek azok, akik számára házi karantént rendeltek el, de a fertőzés enyhe tünetei miatt nem vettek tőlük mintát.

Miroslav Petrovec, a ljubljanai orvosi egyetem mikrobiológiai és immunológiai intézetének igazgatója a szlovén hírügynökségnek (STA) úgy nyilatkozott: a tesztelésben 3000 fő vesz részt meghívásos alapon az ország egész területéről, minden korosztályból.

Bár más európai országok is jelentettek be hasonló vizsgálatokat, Szlovénia lenne Európában az első olyan állam, amely elkészíti az első átfogó, nemzeti tesztelést - fogalmazott.

AZ MTI tájékoztatása szerint Szlovéniában szombatról vasárnapra 13-mal, 1330-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, négy újabb beteg hunyt el, ezzel 74-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 41.265 koronavírustesztet végeztek, a diagnosztizált betegek közül 26-ot ápolnak intenzív osztályon.