Nincs elég pénz, veszélyben a pécsi állatkert

Nincs elég pénz, veszélyben a pécsi állatkert

A pécsi állatkert esetében márciusra nettó 14, áprilisban 27, májusban 31, júniusban 31 millió forintos jegybevétel-kieséssel számolunk – mondta Siptár Dávid, a pécsi zoo ügyvezetője a pecsma.hu-nak.

A vezető szerint a végösszeg úgy növekszik, minél később tudnak megnyitni. Összességében elmondható, hogy nagyjából éves bevételeik 50 százaléka tűnhet el. Jelenleg a takarmányellátás folyamatos, azonban anyagi lehetőségeik egy hónapon belül kimerülnek.

A pécsi önkormányzattól érkezett hozzánk a korábban elfogadott éves működési támogatás időarányos része, jelenleg már ebből gazdálkodunk – foglalta össze Siptár Dávid.

Az ügyvezető azt mondta, a pécsi állatkert általában saját maga gazdálkodja ki a költségei nagy részét, az önkormányzat idén is – más évekhez hasonlóan – a városi költségvetéssel összhangban átadott támogatással járult hozzá a működéshez.

A jegyeladásokból származó bevételek hiánya miatt ez az összeg jelenleg nem elég, csupán a bérek és a bérjellegű kiadások egy részét fedezi – tette hozzá.

„Egy-két kivételtől eltekintve elmondható, hogy a magyarországi állatkertek nem önfenntartóak.”