540 milliárd eurós csomagról tárgyalnak Brüsszelben

540 milliárd eurós csomagról tárgyalnak Brüsszelben

A szolidaritás szellemében fogant új Marshall-tervre van szükségünk, amelyet Európa finanszíroz - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek videokonferencia keretében csütörtök délután megkezdődött csúcstalálkozója résztvevőihez intézett beszédében.

Az EP elnöke elmondta, az unió felelőssége, hogy gyorsan választ adjon a járványra, és minden lehetséges eszközt ki kell használni a válsághelyzet orvoslására. Az újjáépítési tervvel kapcsolatban hozzátette, hogy együttes erőfeszítések szükségek, mivel több EU-tagország a költségvetési hiány növelése nélkül nem tudja megtenni a gazdasági helyreállításhoz szükséges lépéseket.

Az MTI beszámolója szerint Sassoli hangsúlyozta, az Európai Parlament támogatja, hogy kötvényeket bocsássanak ki a gazdaság helyreállításának finanszírozására.

"Már több nagyratörő javaslatot letettünk az asztalra, de azt hiszem, az állam- és kormányfőknek ma még ambiciózusabbnak kell lenniük"

-tette hozzá.

Az EU tagországainak vezetői a csütörtöki videokonferencia keretében többek között a koronavírus-járvány megfékezésére hozott rendkívüli intézkedések fokozatos feloldására irányuló közös európai ütemterv kidolgozásáról is tárgyalnak.

Angela Merkel német kancellár konkrétabban fogalmazott. Közölte: júniusban kezdődhet a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló első, 540 milliárd eurós európai uniós csomag végrehajtása, és a közösség tagjai abban is egyetértenek, hogy létre kell hozni egy újabb alapot is a járvány miatt válságba süllyedő gazdaság helyreállítására.

Elmondta, hogy

az Európai Stabilitási Mechanizmus 240 milliárd eurós hitelkeretére, az Európai Bizottság 100 milliárd eurós munkahelymegőrző programjára és az Európai Beruházási Bank 200 milliárd euró keretösszegű garanciaalapjára

építő első válságkezelő csomag révén gyorsan hatékony segítséget juttatnak a rászorulóknak, de a júniusi induláshoz egy sor teendő még hátravan, így a német törvényhozásnak (Bundestag) is dönteni kell az ügyben.

A válságkezelés második szakaszában egy gazdasági helyreállítási, újjáépítési alapra lesz szükség, amely szorosan kapcsolódik a 2021-ben kezdődő hétéves ciklus EU-s költségvetéséhez.

Az Európai Unió tagországainak vezetői azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő költségvetési olyan javaslatot a 2021-2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a koronavírus-válság sújtotta gazdaság fellendítésére - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke A politikus hangsúlyozta, az unió következő, hétéves költségvetése és a gazdasági kilábalást támogató alapok elfogadása nehéz feladat lesz, amelyhez erős politikai akaratra és szolidaritásra lesz szükség a tagállamok részéről.

A tagállami vezetők egyetértetek abban, hogy a rendkívüli intézkedések fokozatos és összehangolt feloldására van szükség, különös figyelemmel a közelgő nyári szünetre és üdülési szezonra - idézi az MTI a politikust.