Megveregették a fogorvosok hátát a politikusok, de védőfelszerelést már nem adtak

Megveregették a fogorvosok hátát a politikusok, de védőfelszerelést már nem adtak

Összefogtak a nyíregyházi fogorvosok, megszervezték a sürgősségi ellátást. Örült ennek, szemlét is tartott a fideszes városvezetés meg az állami fenntartó – védőfelszerelést viszont nem adnak - írja a Népszava.

A lap beszámolója szerint videóval, fényképekkel színesített összeállításban számolt be a nyíregyházi városi sajtó arról, hogy a település fideszes polgármestere, Kovács Ferenc és a helyi Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság vezetője, Csikós Péter a bejárást tartott abban a rendelőben, amely a járvány idején sürgősségi ügyeletként fogadja a pácienseket. 

„Nyugodtak lehetünk, hogy ez az ellátás a körülményekhez képest a legjobban biztosítva van”

– rögzítette elégedetten a polgármester a múlt hét végén.

Azt viszont már a helyi sajtó sem írta meg, hogy bár meglehet, a páciensek ellátása már biztosított a fogorvosok összefogása nyomán, de a rendelőben ügyeletet vállalóké kevésbé. Az ott dolgozók ugyanis hiába várták, hogy az első néhány nap után a fenntartó beszerezze a következő hetekre is a nélkülözhetetlen védőfelszereléseket. Ehelyett csak egy levelet kaptak az alapellátási intézet területi vezetőjétől, amiben arról tájékoztattak őket: 

a továbbiakban a szükséges védő- és fogyóeszközöket minden fogorvosnak magának kell beszereznie. 

Egy másik levél pedig a város aljegyzőjétől érkezett: beszerzési nehézségekre hivatkozott és segítségként két céget ajánlott, ahol megvásárolhatók a hiányolt eszközök. Az egyik cég fertőtleníthető overall varrását vállalja, akár több színben is, a másik pedig FFP2/3-as maszkokat importál Németországból - írja a lap.

A Népszavának nyilatkozó Karászi Zsolt, az orvosi kamara fogorvosi tagozatának megyei elnöke visszatetszőnek ítélte, hogy míg alig egy hete a polgármester és a felelős szakmai szervezetek vezetői elismerően nyilatkoztak a város sürgősségi ellátásának megszervezéséről, három nap múlva már a fogorvosokra hárították a védőeszköz beszerzését. 

"Pedig állami feladat lenne járvány idején gondoskodni az egészségügyi dolgozók védelméről. Ezt többször jeleztem is a fenntartó önkormányzatnak" – mondta Karászi Zsolt, aki szerint így jelentős kiadásokra kényszerítik az orvosokat.