Tízezer védőmaszk kiosztásába kezdett első körben a Jobbik

Tízezer védőmaszk kiosztásába kezdett első körben a Jobbik

"Nekünk nem volt szükségünk fürkészekre meg portyázókra. Több jobbikos tagtársunk is munkavédelemmel foglalkozik, rajtuk keresztül szereztünk be első körben 10 ezer maszkot, amit a Jobbik országgyűlési képviselői osztanak szét országszerte, a tagjainkkal közösen"

- fogalmazott az Alfahír érdeklődésére Jakab Péter, miután a Facebook-oldalán számolt be a mai védőmaszkosztásról.

Hiába mondják, hogy hamarosan tetőzik a járvány, a kormány továbbra is csak raktározza a maszkokat. A Jobbik nem vár...

Közzétette: Jakab Péter – 2020. április 24., péntek

Elmondta, reggel 7 órakor kezdte az osztást Miskolcon a munkába indulók részére.

"Örömteli volt látni, hogy a lakosság nagyon felelősen áll hozzá a védekezéshez, felelősebben, mint a kormány. Kivétel nélkül mindenki elfogadta a maszkot, sokan azonnal fel is tették, kifogásolva, hogy a kormány Észak-Macedóniától Boszniáig osztogatja, épp csak a magyar lakosságnak nem jut belőle"

- fogalmazott a Jobbik elnöke, hozzátéve:

az emberek szeretnének már túl lenni ezen az egészen, ehhez várnának a kormánytól segítséget, egyelőre hiába.

Ahogy arról a mai nap is beszámoltunk, a kormányzat továbbra sem hajlandó őszintén beszélni az országba milliószámra érkező védőfelszerelésekről, és csak írásbeli kérdésekre adott államtitkári válaszból tudhatjuk meg, hogy továbbra sem szerepel az Orbán-kormány céljai között a magyar lakosság védőmaszkokkal való ellátása.

Érthetetlen a kormány tétlenkedése

- reagált minderre Jakab Péter.

"Orbán Viktor nemrég azt mondta a parlamentben, hogy mindenki hordjon maszkot, de senkinek nem tudja garantálni, hogy kapni is fog. Márpedig pont ez lenne a kormány dolga: garantálni az emberek biztonságát, amihez elvileg rendelkezésre is áll több mint 70 millió maszk. Valahol. Egy biztos, a Jobbik épp a lakosság védelmében nem várhatott tovább. Itt most nem történelmi bejelentésekre van szükség, hanem tettekre, ezért kezdtük el magunk a maszkok osztását"

- közölte a politikus.