A TASZ szerint romlott a magyar sajtószabadság helyzete

A TASZ szerint romlott a magyar sajtószabadság helyzete

Tizenkilenc szerkesztőséget kérdezett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arról, hogy mi a véleményük a kormány járványhelyzettel kapcsolatos tájékoztatásáról, illetve hogy azok akadályozzák-e a szabad munkavégzést. 

A TASZ jelezte: februárban már készítettek egy kutatást, amelyből kiderült, hogy Magyarországon rendszerszinten akadályozzák azoknak az újságíróknak a munkáját, akik nem függnek a hatalomtól, ennek eszközei a megkeresések ignorálásától az erőszakos és fenyegető fellépésen át a hiteltelenítésig és megbélyegzésig terjednek.

A mostani kutatás szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az elmúlt hetekben az állami csatornákon és az operatív törzs sajtótájékoztatóin kívül nagyon nehezen jutnak információhoz, a minisztériumok és állami intézmények a korábbinál is ritkábban válaszolnak. 

Eleinte a funkciójuknak megfelelően működtek az operatív törzs tájékoztatói, a közel kétórás eseményeken megjelenő újságírók két, később már csak egy kérdést tehettek fel, ahogy az egyik interjúalany úgy fogalmazott: 

"az elején az volt, hogy igyekeztek konstruktívak lenni, bár a kellemetlen kérdésekre már akkor sem válaszoltak."

A magyar sajtó napja (március 15-e óta) viszont csak online sajtótájékoztatók vannak, ahová előre el kell küldeni a kérdéseket. Azt pedig a kormány választja ki, hogy melyik kérdésre válaszol, melyikre nem.

A valóságot leginkább az egészségügyi dolgozók tapasztalatain keresztül lehetne megismerni, de ők az eddigieknél is jobban tartanak a következményektől – még név nélkül is alig nyilatkoznak újságíróknak, a retorzióktól tartva.

 

Orvos ismerősömmel beszélgettem, és akkor elhangzott az, hogy ezt nehogy leírd, mert engem kirúgnak, téged meg börtönbe zárnak

– összegezte az egyik újságíró.

Leszögezik, hogy az utóbbi időben külön figyelmet fordít a kormányzat a rémhírekre, ám ezzel kapcsolatban inkább arra összpontosítanak, hogy megpróbálják hitelteleníteni a kormányt kritizáló hangokat. A közmédia híradója például külön alműsort hozott létre, de hasonló projektbe fogott a fideszes Századvég is. A NER-sajtó propagandistái egy műsorban pedig azt szorgalmazták, hogy a kormánykritikus sajtó tagjaira, rendőri intézkedéseket sürgetnének.