Az aszály- és fagykár sújtotta gazdák megsegítését kéri a Jobbik

Az aszály- és fagykár sújtotta gazdák megsegítését kéri a Jobbik

Egy harapófogóba került a magyar mezőgazdaság, a külső tényezők egy része pedig a kormány hibája – ismertette online sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A konzervatív agrárpolitikus közölte: nem a kormány hibája, hogy a koronavírus miatt komoly piacoktól esett el a magyar mezőgazdaság, és az aszályos tavasz sem a kabinet hibája.

Az viszont agrárpolitikai-kormányzati felelősség, hogy ez ilyen mélyen érinti a gazdákat, ugyanis – véli Magyar – az, hogy

az elmúlt tíz évben nem költöttek forrásokat az öntözővíz termőföldekre juttatására, az már igenis a kormány felelőssége.

Az agrárpolitikus arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak több millió köbkilométerrel több vizet engedünk ki a Kárpát-medencéből, mint ami befolyik, de még a csapadékvíz jelentős részét is hasznosítás nélkül engedjük ki az országból.

Vádolom a kormányt azzal, hogy rengeteg magyar gazdálkodó életét nehezítette meg, és ezáltal sokan tönkre is mennek ebben az időszakban

– hangsúlyozta. A nem várt fagykár ugyancsak összefügg a kormányzati nemtörődömséggel, mert a forrásokat a „saját haverjaiknak, a saját földesuraiknak” juttatták, holott ezekből korszerű ültetvényeket lehetett volna telepíteni, és például fagyvédő öntözéssel meg lehetett volna menteni a gyümölcsösök egy részét – tette hozzá.

Magyar Zoltán erősen kritizálta az agrárexport szerkezetét, ugyanis – mondta – egy-egy termék jellemzően egy-egy országba irányulva kerül piacra, ez pedig szerinte óriási kitettség.

Pártja azt követeli, hogy ne „a főhercegi birtokméretekkel rendelkező oligarchákat”, hanem a helyben élő, bajba került magyar családokat segítse ki a kormányzat.