A járvány csúcsán is személyes megjelenést igényel a Diákhitel Plusz

A járvány csúcsán is személyes megjelenést igényel a Diákhitel Plusz

Mégse maradj otthon?

Május elsejétől igényelhető az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára a Diákhitel Plusz nevű konstrukció. A felsőoktatási hallgatók 500 ezer, az innovációs és technológiai miniszter által meghatározott felnőttképzésben részt vevők pedig 1 millió 200 ezer forintot kérhetnek, mindezt akár 5 éves futamidővel, sőt fix nulla százalékos kamattal.

Mindez idáig nagyon szép és jó, csakhogy a Diákhitel Plusznak van egy nem is olyan kis hátulütője: a hiteligénylési adatlapot és a hallgatói jogviszonyról szóló nyilatkozatot

személyesen kell eljuttatni a Diákhitel Központnak.

Azaz leadható a postán vagy valamelyik partnerbank fiókjában, de nem küldhetők be az elektronikus Ügyfélkapun keresztül.

Ez azért nagyon furcsa, mert a korábbi konstrukcióknál (mind a szabad felhasználású Diákhitel 1, mind a tandíjra fordítható Diákhitel 2 esetén) a hiteligénylés teljes menete online intézhető, a dokumentumok az Ügyfélkapun belépve hitelesíthetők.

A Diákhitel Plusz meghirdetésekor a kormányzati portál tanúsága szerint Schanda Tamás államtitkár azt mondta:

Ezek az intézkedések is a járvány miatt kialakult gazdasági válságban bajba kerülő embereket támogatják, méghozzá olyan módon, hogy az a későbbiekben is segítse őket a munkaerőpiacon.

Azt viszont már nagyon jól tudjuk, hogy

a járvány idején minden hivatalos szerv szerint ajánlatos otthon maradni (#maradjotthon),

a hivatalos ügyeket lehetőség szerint online intézni. A Diákhitel Központ (DHK) hivatalos Facebook-oldalán is ez az üzenet fogadja az oda látogatót, profilképükön a „Maradj otthon!”, míg borítóképükön a módosított szlogenjük, „A jövőt most otthonról írod” olvasható.

Diákhitel

Az egyik érdeklődő hozzászólásában ugyancsak kifogásolja a személyes megjelenési kötelezettséget:

A honlapon csak a személyes leadás van feltüntetve az igénylés módjáról, így akkor elektronikus úton nem igényelhető?

A DHK válasza ez volt:

Tisztelt Érdeklődő! „Kétszer ad ki gyorsan ad!” A Diákhitel Plusz bevezetésénél elsődleges célunk a minél gyorsabb bevezetés volt, de a gyors bevezetés miatt az elektronikus hiteligénylést itt most nem tudjuk biztosítani. Széles PartnerPont hálózatunk ugyanakkor az egész országban fogadja a leadott hiteligényléseket.

Miután mi már túlléptünk a papír alapú XX. századon, és a kormányzati szándék is egyértelműen az e-ügyintézés kiépítése, megpróbáltuk az e-papír alapú benyújtást. Az Ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok számára rendelkezésre álló azonosításra visszavezetett dokumentum-hitelesítés szolgáltatás (AVDH) segítségével elő is állítottuk a hiteles hiteligénylési adatlapot, valamint a hallgatói jogviszonyról szóló – ugyancsak hiteles – igazolást, ám a DHK e-papíros ügyfélkapuja ennek befogadására nem alkalmas.

Ez azt jelenti, hogy bár a hiteligénylési adatlap – az ígéreteknek megfelelően – valóban online kitölthető május 1-jétől,

a hosszú hétvégén zárva tartó partnerpontok miatt a tényleges benyújtás legkorábban május 4-én, hétfőn lehetséges.

A DHK Facebook-oldalán egyébként az olvasható, fél nap alatt több mint ezren kívánnak élni a valóban kedvező hitel lehetőségével.