Trump állítja, látott bizonyítékot a kapcsolatra a vírus és a vuhani laboratórium között

Trump állítja, látott bizonyítékot a kapcsolatra a vírus és a vuhani laboratórium között

Donald Trump látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és a vuhani laboratórium között. Az amerikai elnök ezt a Fehér Házban csütörtökön este tartott sajtókonferenciáján jelentette ki.

Az elnök konkrétumokat ugyanakkor nem tárt fel az említett bizonyítékokról, viszont közölte: büntetővámokat tervez bevezetni Kína ellen. Kifejtette: Washington megkötötte a részleges kereskedelmi megállapodást Pekinggel, de ez most másodlagos kérdés azok után, ahogyan Kína szerinte a járványügyet kezelte.

Trump kártérítést kérne Kínától a koronavírus miatt

Donald Trump közölte, hogy az Egyesült Államok komoly nyomozást folytat annak kiderítésére, hogy mekkora felelőssége van Kínának a Covid-19 elterjedésében. Az elnök azt is mondta, hogy nagyon nem elégedettek a kínai járványkezeléssel, szerintük időben meg lehetett volna állítani a vírust.

Arra az újságírói felvetésre azonban nem válaszolt, hogy felelősnek tartja-e Hszi Csin-ping kínai vezetőt a járvánnyal kapcsolatos félrevezető információkért. Mint fogalmazott: Kína vagy a hozzáértés hiánya miatt nem tudta megállítani a járványt vagy egyszerűen hagyta, hogy a vírus szabadon terjedjen.

"De még az is meglehet, hogy valaki szándékosan tett valamit"

- fűzte hozzá.

Amerikai hírszerzés: a koronavírust nem ember állította elő

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó - jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI). Az állásfoglalásban a DNI hangsúlyozta: a hírszerző közösség álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.

(MTI)