(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Szerda volt, nyíló tavasz, 1990. május 2-a.
De a múltról nem, hanem a jövőről kívánok szólni. Nem elég mondani, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz"; nem elég mondani, imánkat hangzatosan befejezendő: „úgy legyen!". A felszabadult Magyarország történetének új fejezete kezdődik, nagy kérdés, hogy legyen. A magyar történelem legsúlyosabb éveiben vált becsületünkre a magyar egység, mint 1956-ban is. De most a magyar egység ne legyen felületes szólam. Hírünk a világban is függ ettől. Mohács után, 1848 után, az első világháború után, a második világháború előtt és alatt a magyar egység hiánya, a lelkekben dúló polgárháború hozzájárult nagy nemzeti tragédiánkhoz. Egyéni kívánalmak, politikai ambíciók, világnézeti osztályharcok vagy faji ellenségeskedések nemcsak a nép lelki egységének ártanak vészesen. Ne fecséreljük el ezekkel Magyarország magas nemzetközi hírnevét, amelyet 1956-ban és az elmúlt év folyamán is elnyert.
E szavakkal köszöntötte az új, évtizedek után először valóban demokratikusan megválasztott Országgyűlést monsignore Varga Béla, az 1945-ös Nemzetgyűlés utóbb emigrációba kényszerített elnöke.
Szót kapott természetesen a korelnök is, a 89 esztendős Kéri Kálmán. Az egykori magyar királyi honvéd vezérkari tiszt, utóbb recski rab, Kádár alatt az Astoria szálló pincemestere rámutatott:
Hát, ha nem olyan helyzeteket teremtenek Önök, kedves képviselőtársaim, hogy a magyar anyák érdemesnek tartsák, sőt kötelességüknek, hogy szüljenek, akkor mindig rosszabb-rosszabb helyzetbe kell kerüljünk, itt, ezen a Kárpátok közötti területen. Tehát a népesség kérdése egyike a legfontosabb feladatainknak!
Adósságunk van – mindannyian tudjuk! De tudnunk kell azt is, hogy ezt egyszer ki kell fizetni! Először a kamatot, azután a tőkét! De miből? Csak amit magunk megtermelünk! Tehát meg kell tanulnunk jobban dolgozni! Mert ma a munka által létesített tőke a legjobb fegyver e Föld kerekségén!
De hát csak úgy dolgozni? Ehhez az is kell, hogy egyetértés legyen ebben a népben, ne legyenek különbségek és hagyjuk már el a vallási, a faji és isten tudja micsoda különbségeket, a származásit, az osztálykülönbséget, mert egymásra vagyunk utalva ebben a nyomorúságban, amelyből ki akarunk jutni.
Ehhez barátokra van szükségünk. Igen, nagyhatalmakra is és kishatalmakra is, többek között a szomszédainkra is. Hiszen velük együtt élünk a Kárpát-medencében.
Másnap miniszterelnöki felkérést kapott Antall József. Ezekkel a szavakkal fogadta el:
Szeretném, ha hinnék és tudnák, hogy semmiféle személyes ambíció nem irányít ebben a kérdésben. Semmiféle karriervágy nem vezet. Úgy gondolom, életkorom tapasztalatok gyűjtésével felkészített egy-két feladatra, de számomra ez nem jelenthet hosszú időt.
Akkor, ott senkinek sem volt elég éles a hallása erre a „nem jelenthet hosszú időt” fordulatra. Ma már tudjuk, Antall József akkoriban szembesült a saját súlyos betegségével, amikor a felkérést elfogadta.
Ő maga, kormányának tagjai, sőt mondhatjuk, az 1990-es Országgyűlés kormánypárti képviselői kivétel nélkül mind megfeleltek az antalli normának. Heroikus küzdelmet vívtak a rettenetes örökséggel és a kegyetlenül értetlen ellenzékkel, ráadásul a sokszor kifejezetten ellenséges sajtóval.
Szombaton, a harmincadik évfordulón csonka Ház emlékezik meg arról a május 2-áról. Az aznap meghirdetett szép remények nagyjából mind elpárologtak.
Mi történt? Hogy jutottunk ide?
Mi, akik átéltük azt a májust, s emlékezni tudunk már és még, legalább ötvenévesek vagyunk. El kell mondanunk a mai magyarság több mint felének – hiszen ők nem emlékezhetnek rá –, miért keserű a szánk íze ezen az évfordulón.
Egyetlen oka van ennek a keserűségnek. A Fidesz.
- A Fidesz önmagát élcsapatnak tartja, a jövőbe látó zsenik gyülekezetének, vezetőjüket (mint hajdan Sztálint) istennek állítja be a propagandájában, és az igazhitű fideszesek úgy is tekintenek rá.
- Tombol a vezértisztelet. Viktor a generalisszimusz, akit csak hódolat illet, nem bírálat.
- Az Országgyűlés kiüresedett, színpadias bohóckodás. A Fidesz-kétharmad lemondott az ellenőrzési jogairól is, gyakorlatilag korlátlan hatalmat biztosít a Generalisszimusznak. (Ehhez megjegyezzük, számos kelet-európai államszocialista diktatúrában papíron többpártrendszer volt, pl. Lengyelországban – de ez nem tévesztheti meg az igazi demokráciát számon kérőket.)
- Új vallás a Fidesz-hit, és vele új vallásosság született. Viktor az Isten, és a múlt is úgy történt, ahogyan a Fidesz állítja; azt igyekszik kiolvasni a magyar történelemből, hogy Viktor és a Párt a történelem hű meghallója, a garancia a magyar üdvösségre. Az új történelemhez a Fidesz törölte az internetről a saját 2010 előtti tevékenységének a nagyon nagy hányadát, például Orbán megnyilatkozásainak elsöprő többségét. Aki arra merészel emlékeztetni, hogy a Soros-ösztöndíjasok szinte kivétel nélkül a Fideszben vannak, az csúnya Soros-ügynök…
- A párt átírja a saját múltját. Nemcsak a Sorostól kapott támogatásokat kell elfelejteni, hanem a liberális éveit is mindenestül. Simicska Lajos pedig Trockij szerepét kapta a Fidesz-történetírásban.
- Pártos bűnüldözés van, és pártos igazságszolgáltatás. Az állam mondhatni összes intézményét a párt emberei vezetik, visszatért a nómenklatúra világa. Emiatt lett olyan a gazdasági élet, hogy korlátlanul érvényesül a Fidesz-akarat. A gazdaságban abból lesz valaki, akire a Generalisszmusz rábök – és mindezt „új elit építésének” nevezik, méghozzá „nemzeti elitnek”. Ez az új high-class, Orbán gazdasági embereinek és vezető pártembereinek a csapata Orwell szavával az új belső párt. Szó nincs teljesítményről, munkaerkölcsről.
- Az új, narancsszín „nemzeti” bolsevizmus fő terepe a bekebelezett média, amelyből minden szinten és változatos stílusban zuhog a magyarokra az agitprop. Minden problémát annak fényében kezel a kormányzat, hogy mit lehet kihozni belőle a médiában.
Hazudnak éjjel, hazudnak nappal, hazudnak minden hullámhosszon. Ismét megmérgezve a magyar életet. Ismét a semmibe hullik sok millió honfitársunk mindennapos erőfeszítése, ismét megosztás, gyűlölködés árad az ország vezetéséből. Szó nincs nemzeti egységről, sőt. Ellenség a fél világ, idehaza és külföldön is. Szegény Kéri Kálmán és Varga Béla, bizonyára örvendenek odafönt, hogy ezt nem kellett megérniük itt, a Duna partján.
A budapesti kormány megint Moszkvára kacsingat, megint az ottani politikai gyakorlatot tekinti mintának. Exbolsevik moszlim diktatúrákkal játssza a türköt a miniszterelnök, miközben rendszeresen sértegeti és kioktatja az európai politikusokat.
Határtalan önimádattal és alaptalan küldetéstudattal tombol és rombol, összevész a fél magyarságtól kezdve az európai politikáig mindennel és mindenkivel.
Az Újfidesz, amelyik szeretné azonosítani magát a régi, emberarcú önmagával, valójában nem a közélet iránt érdeklődő, tenni akaró citoyenek erkölcsi alapokon álló együttműködése, hanem hideg, profittermelő politikai gépezet, amely a hatalomért, a hatalom által megszerezhető haszonért bármire képes.
Pontosan fogalmazott az az ellenzéki képviselő, aki képmutató rendezvénynek nevezte a szombati parlamenti aktust.