Nem volt bűncselekmény az önkormányzati képviselő és az ATV operatőrének megtámadása

Nem volt bűncselekmény az önkormányzati képviselő és az ATV operatőrének megtámadása

Gyakorlatilag az októberi önkormányzati választások első pécsi híre az volt, hogy Gyimesi Gábor jobbikos önkormányzati képviselőt és az ATV operatőrét ismeretlenek megtámadták. 

A beszámolók szerint a politikus arra lett figyelmes, hogy a Szeptember 6-a téren romák egyen-ételcsomagokkal jönnek ki az egyik az irodából. Gyimesi ki akarta deríteni, mi történik a választási napon, ezért megpróbált bejutni a Biokom-feliratú irodába, azonban az őt elkísérő ATV-s munkatárssal együtt a falhoz szorították és életveszélyesen megfenyegették őket. Sőt, még a kamerában is kárt okoztak. 

Az ATV tudósítója megerősítette a történteket a Pécsi STOP-nak. Elmondta, két nagydarab roma „őrizte” a Biokom feliratú irodát, egyikük úgy hátba vágta, hogy jó ideig nem kapott levegőt. A kidobóemberek egyike többek között azt állította magáról, hogy az önkormányzat alkalmazottja,

a kamerájában pedig 100 ezer forintot meghaladó kár keletkezett

- mondta el a portálnak az ATV munkatársa.

Az eljárás során a rendőrök megállapították ugyan, hogy kivel keveredtek Gyimesiék úgymond szóváltásba a feljelentésben megjelölt helyen és időben, és ki is hallgatták őt gyanúsítottként, azonban a szembesítési eljárás eredményre nem vezetett, és a tanúk sem tudtak érdemben nyilatkozni. 

Így a rendőrök szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.