Ezért maradnak a korlátozások a fővárosban és Pest megyében

Ezért maradnak a korlátozások a fővárosban és Pest megyében

Továbbra is indokolt a fővárosban és Pest megyében a korlátozások fenntartása az operatív törzs szerint. Kiss Róbert a szerv szokásos sajtótájékoztatóján ennek indokoltságát azzal magyarázta, hogy az új fertőzöttek 72 százaléka, az új elhunytak 90 százaléka ebben a körzetben élt. Az ügyeleti központ munkatársa arról is beszélt, hogy a csütörtöki kormányinfón ismertetik majd a mai kormányülésen született döntéseket. Ismertette a számokat is:

  • 698 házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában, így összesen 10628 ilyen korlátozás van érvényben
  • 25-en szegték meg a karantént egy nap alatt, március 12. óta 1522 eljárás indult emiatt
  • a kijárási korlátozást 460 esetben szegték meg kedden, március vége óta összesen 46230-en március 28. óta

49 esetben szegték meg az új védelmi intézkedéseket - jellemzően a kötelező maszkhasználat és a védőtávolság be nem tartása miatt kellett intézkedni a rendőrüknek. Kiss Róbert szerint ezek a kihágások főként Békés, Somogy és Zala megyében történtek.

325 büntetőeljárás zajlik a járvánnyal öszefüggésben, 62 embert hallgattak ki eddig ezekben az ügyekben.

Nem kell negatív teszt a szakrendeléshez, csak időpont

Jó hírrel kezdte az országos tiszti főorvos, Müller Cecília: már 2 napja csökkenőben van az aktív fertőzöttek száma. Ez a szám azt mutatja, hogy jelen pillanatban hány beteg van, ez most 1979 fő. Eddig 759-en gyógyultak meg a betegségből, 373-an hunytak el. 964-en vannak kórházban, 50-en szorulnak lélegeztetőgépes kezelésre.

Azt is hangsúlyozta, hogy a járóbeteg-ellátást kizárólag telefonon előre egyeztetett időpontban lehet igénybe venni. A telefonos konzultáció után a szakorvos dönt arról, hogy szükséges-e személyes találkozás vagy elégséges-e gyógyszerrendelés vagy tanácsadás. Ehhez a telefonos távdiagnózishoz még nem, csak a személyes jelenlétet igénylő vizsgálathoz kell időpontot kérni, de

ennek még nem feltétele a negatív koronavírus teszt.

Müller Cecília szerint a rendelés előtt mindenki kap maszkot, akinek nincs, majd egy járványügyi kérdőív kitöltését követően kezdődhet az ellátás. Azt, akit gyanúsnak tartanak, elkülönítik és úgy vizsgálják meg. Csak a bonyolultabb beavatkozáshoz van szükség egy negatív koronavírus-tesztre, ennek elvégzését a szakorvos rendelheti el.

A társasházak lifthasználatával kapcsolatos kérdésre Müller Cecília annyit mondott, hogy a beteg lakók ne használják, a többiek pedig ott is tartsák a másfél méteres távolságot. Ezért, ha lehet, akkor más lakóval együtt ne használják, inkább várjanak egy új kört, a liftet pedig óránként ajánlott takarítani. 100%-os pamutmaszkokat javasol azoknak, akik házi védőfelszerelést használnának, ezeket pedig 60 fok felett kell tisztítani. 

31 idősotthonban bukkant már fel a koronavírus. A Kamaraerdei úti intézményben két lakó hunyt el és összesen negyvenen fertőződtek meg. A Pesti úti idősötthonban összesen 296 fő volt fertőzött - közülük 154-en kórházban vannak, 40-en meghaltak, 41-en meggyógyultak.