Akár 300 ezer fertőzött is lehet Moszkvában

Akár 300 ezer fertőzött is lehet Moszkvában

Oroszország az ötödik helyre lépett előre az igazolt fertőzöttek számának tekintetében, amely 11 231-es napi rekordnövekmény mellett elérte a 177 160-at, de a valós szám a moszkvai polgármester szerint egyedül a fővárosban 300 ezer körül lehet.

A hivatalosan kimutatott növekménnyel Oroszország az elmúlt nap alatt Franciaországot és Németországot is megelőzte az igazolt fertőzések abszolút számában. Ez egyébként Oroszország 85 régiója közül 22-ben meghaladta az ezret. Az új esetek 48,7 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 88-cal 1625-re, a gyógyulásoké pedig 2476-tal 23 803-ra nőtt országos szinten.

A napi növekmény az újonnan kimutatott fertőzöttek számában Moszkvában is példátlanul magas, 6703 volt. Ezzel az igazolt esetek száma 92 676-ra nőtt. Szergej Szobjanyin polgármester ugyanakkor újságíróknak kijelentette, hogy a fertőzöttek valós száma mintegy 300 ezer lehet a fővárosban, ami 2-2,5 százalékos átfertőzöttséget jelenthet.

Hangsúlyozta, hogy a széles körű tesztelés hasznos, mert a diagnosztizált fertőzötteket karanténba lehet küldeni. Szobjanyin szerint Moszkvában a szűrések száma naponta meghaladja a 40 ezret.

A polgármester a helyi operatív törzzsel összhangban azt mondta, hogy a kórházba szállított páciensek száma nem növekszik, ami azt mutatja, hogy a fővárosban sikerült visszafogni a koronavírus terjedését, és megakadályozni, hogy a SARS-CoV-2 a betegeknél súlyos következményekkel járjon. Elismerte, hogy az ipar és az építőipari üzemek újraindítása a fertőzések számának további növekedésével járhat.

Szobjanyin a tömegközlekedésen és a nyilvános helyeken elrendelte a kötelező a maszk- és a kesztyűviseletet. Arra kérte a moszkvaiakat, hogy maradjanak otthon a május 9-én, a náci Németország elleni győzelem 75. évfordulója alkalmából megrendezendő légi parádé tűzijáték idején. Mint mondta, a rendőrség fogja felügyelni az esemény alatt ne alakuljanak ki csoportosulások az utcán.

A halottak száma Moszkvában a hivatalos adatok szerint 39-cel 905-re, a gyógyultaké pedig 796-tal 9227-re nőtt.

Galina Kozsevnyikova, az Oroszországi Népek Barátsága Egyetem járványügyi tanszékének vezetője az NSZN hírügynökségnek nyilatkozva rámutatott, hogy az orosz kórházakba több beteg érkezik, mint amennyit kiírnak onnan.

Az országban eddig a járvány kezdete óta csaknem 4,8 millió, az elmúlt egy nap alatt pedig 169,4 ezer tesztet végeztek el. Covid-19 fertőzés gyanújával több mint 231 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A fehérorosz külügyminisztérium szerdán megfosztotta akkreditációjától az orosz állami Pervij Kanal (Első Csatorna) televíziónak a helyi járványhelyzet feltárásával foglalkozó forgatócsoportját, és csütörtökön Alekszej Kucsinyint, a televízió munkatársát kiutasította az országból. Sajtóértesülések szerint a döntés oka az lehetett, hogy az orosz stáb egy, szerdán Sztolbciból leadott tudósításában azt állította, hogy súlyosan megromlott a helyzet, és a helyiek nem bíznak a helyi statisztikában.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden hamis hírek terjesztésével vádolta meg a Pervij Kanalt.

A Kommerszant című gazdasági napilap a Fashion Consulting Group prognózisára hivatkozva azt írta, hogy a moszkvai ruházati és cipőboltoknak akár a fele is tönkremehet a járvány miatt. A legtöbb elbocsátás azoknál a kis- és középvállalkozásoknál lehet, amelyek 300 négyzetméternél kisebb üzlethelyiségeket bérelnek a bevásárlóközpontokban.