A járványra hivatkozva elvette a kormány Budapesttől az új buszokra szánt pénzt

A járványra hivatkozva elvette a kormány Budapesttől az új buszokra szánt pénzt

A járványra hivatkozva nem fizetné ki idén a buszvásárlásra ígért támogatást a kabinet - tudta meg a Népszava

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára elismerte, hogy közölték Karácsony Gergely főpolgármesterrel azt, hogy a járvány miatt csak jövőre kelljen végül odaadni a fővárosnak az új közlekedési eszközökre szánt pénzt.

Mint ismert, korábban a főváros a metrópótlásra szánt buszokra kapott volna mintegy 3,2 milliárd forintot. Azonban mostanra a kormány úgy döntött, hogy a járványra hivatkozva ebben az évben nem adja oda a kívánt összeget. 

A kormány korábbi ígérete szerint a főváros negyven új buszt tudott volna vásárolni (20 szóló és 20 csuklós). Azonban a gyenge forint miatt a BKV a 3,2 milliárdból mindössze 34 autóbuszt tudott volna vásárolni. Most már úgy tűnik, hogy ennyi sem lesz. 

A koronavírus-járvány kitörése óta rengeteg átcsoportosítást alkalmazott a kormányzat. A fővárostól például több milliárd forintot is elvontak. A Baranyi Krisztina által vezetett IX. kerülettől egy 400 milliós felújítási beruházást vettek el, míg a szintén ellenzéki VIII. kerületnek pedig 1.12 milliárd forintnyi forrásról kell lemondania. 

Tüttő Kata, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a Népszavának elmondta, nagyon reménykedik benne, hogy a Fürjes által közöltek ellenére szerdán megállapodás születik majd a pénz kifizetéséről, ellenkező esetbe őszre a BKV-nak egyszerűen nem lesz mit forgalomba állítania a metrófelújítás idejére.

15 milliárd forintot csoportosított át a kormány kommunikációra és konzultációra

Az átcsoportosítások úgy néznek ki, hogy 33,7 milliárd forint a Központi Maradványelszámolási Alapból került elvonásra, 37,8 milliárd a Gazdaságvédelmi programok egyéb működési célú kiadási előirányzatot csökkenti, 100 millió forintot pedig a Miniszterelnökség fejezeti általános tartalék sorról vontak el. Részletesen vizsgálva kiderül, hogy a maradványelszámolási alapból elvont több mint 30 milliárdból, mintegy 15 milliárd forint a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra megy.