Hatalmasat blöffölt a román belügyminiszter a kijárási korlátozásokról

Hatalmasat blöffölt a román belügyminiszter a kijárási korlátozásokról

Marcel Vela belügyminiszter korábbi nyilatkozatával ellentétben nem hagyhatják el településüket a polgárok a koronavírus-járvány miatt foganatosított szükségállapot május 15-ei lejárta után sem – derül ki a bukaresti belügyi tárca szombati tervezetéből, amit a Kronikaonline.ro ismertetett.

Mint írják, a belügyminisztérium a szükségállapot után életbe lépő veszélyhelyzet idejére a jelenlegi korlátozások fenntartását javasolja a települések közötti közlekedésre vonatkozóan, néhány kivétellel. Ennek megfelelően a polgárok a következő esetben hagyhatják el lakótelepülésüket május 15-e után: orvosi ellátás, szabadidős és sportfoglalkozás, családi esemény, személygépkocsi-vásárlás, járművek műszakiztatása vagy javíttatása, szervizelése céljából. 

A településeken belüli közlekedés esetében ugyanakkor fennmarad az a jelenlegi rendelkezés, hogy háromnál több személy nem tartózkodhat egyszerre, csoportosan közterületen, ha nem ugyanabban a háztartásban él. 

Bár a parkokat megnyitják a lakosság előtt, ám a játszóterek továbbra is zárva maradnak. Hasonlóképpen marad a tiltás a szabadtéri tüntetések, megmozdulások, koncertek, felvonulások vagy bármilyen más rendezvények esetében, zárt térben pedig továbbra sem lehet kulturális, tudományos, vallási rendezvényeket, sporttevékenységeket, sportfogadási eseményeket, gyógykezelést tartani. Múzeumok és galériák ugyanakkor megnyithatnak, a bejáratnál azonban kötelező lesz a fertőtlenítő elhelyezése, a látogatók számára kötelező lesz a maszkviselés, emellett a látogatók által használt helyiségeket, felületeket naponta kétszer kell fertőtleníteni. Továbbra is zárva maradnak az éttermek, plázák. 

A lap emlékeztet Marcel Vela román belügyminiszter csütörtöki nyilatkozatára. A politikus akkor még arról beszélt, hogy a szükségállapot május 15-ei lejártát követően szabadon lehet majd közlekedni egyik településről a másikra. „Kimehetnek, elhagyhatják a települést, nem kell figyelembe venni a megyei jogú városok vagy megyék közötti határt” – közölte miniszter közösségi oldalán posztolt videóüzenetében, lakossági kérdésre válaszolva. 

Sőt, a tárcavezető azt mondta: május 15-e után a polgárok szabadon elmehetnek piknikezni a szabadba, de be kell tartani a fizikai távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat.