Soros csúnyán beszólt magyarországi tanítványainak

Soros csúnyán beszólt magyarországi tanítványainak

Keresetlen megjegyzést tett Soros György annak a politikai garnitúrának, melynek kinevelésében tevékeny részt vállalt.

A magyar származású amerikai milliárdos a Project Syndicate-nek adott egy interjút, amit a hvg.hu szúrt ki. Ebben többek között a koronavírus hatásairól kérdezték, de szóba kerültek nagypolitikai kérdések is. Ilyen volt például a kínai hatalom diktatúrázása, de Soros György a saját elnökéről is azt mondta,

Donald Trump is diktátorrá válna, ha az amerikaiak nem tartanák be megfelelően az alkotmányt.

Az ismert körülmények miatt ez Magyarországon könnyebben áthidalható problémát jelent, így az üzletember Orbán Viktort is név szerint megemlítette.

Soros György szerint Orbán Viktor a járvány miatt létrehozott veszélyhelyzetet arra használta ki, hogy diktátorrá neveztesse ki magát a felhatalmazási törvénnyel.

Szerinte Orbánék foglyul ejtették a parlamentet, amit arra használnak, hogy az európai jogokat sértő rendeleteket fogadjanak el.

Miután Soros György kritikát fogalmazott meg az általa Soros-ösztöndíj keretében kitaníttatott Orbán Viktor mai politikájával szemben, a magyar kormány is reagált. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki a Soros Györgyhöz köthető CEU-n diplomázott, azt mondta: Sorosnak semmi se szent.