A kormány elismerte, hogy hagyják a kereskedőket benyelni az áfacsökkentéseket

A kormány elismerte, hogy hagyják a kereskedőket benyelni az áfacsökkentéseket

Tállai András pénzügyminiszter-helyettes elismerte, hogy a termékekre kivetett áfacsökkentéseket jellemzően benyelik a kereskedők, azaz a vásárlóknak ugyanannyiért adják a termékeiket, csupán a hasznukat növelik meg.

Az államtitkár ezt egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszában árulta el. A szocialisták által benyújtott, eredetileg Varga Mihály pénzügyminiszternek címzett kérdés arra irányult, hogy a válság idején is 27 százalékos áfa van a vendéglátósoknál házhozszállítás esetén, ellenben a helyben fogyasztásnál fennálló 5 százalékkal.

A választ jegyző Tállai szerint nem az áfacsökkentésben van a gazdaságélénkítő erő, hanem a munkavállalói terhek mérséklésében. Azt írta, a teljes vendéglátói szektort érintő áfacsökkentés „rendkívül költséges” és „nem feltétlenül a leghatékonyabb megoldás” lenne.

De a miniszterhelyettes komoly beismerést tett, amikor ezt követően úgy fogalmazott:

„Mindemellett a javasolt intézkedéssel a fogyasztókon sem segítenénk, tekintettel arra, hogy tapasztalatunk szerint az áfa mértékének csökkentése jellemzően nem, vagy elhanyagolható mértékben jelenik meg az árakban”

Ez azt jelenti, a kormány tisztában van vele, hogy a kereskedők beépítik az áfacsökkentéssel jelentkező különbözetet az áraikba, azaz hiába csökken például 27 százalékról 5 százalékra az áfa, az adott termék vagy szolgáltatás nem fog 22 százalékkal kevesebbe kerülni, mert hozzá emelik a hasznot.

Ez a tisztességtelen gyakorlat persze nem újdonság, a lakosság eddig is észlelhette, hogy egyes termékek rendkívüli áfacsökkentése után viszonylag hamar ugyanannyiba került minden, mint korábban. Sőt, ez történt az éttermeknél is, amikor a helyben fogyasztásnál már lecsökkentették az áfát.

Ugyanakkor ennek ellenőrzése a kormány feladata lenne, de Tállai András lényegében beismerte, hogy ezt a feladatot nem képesek ellátni.