Ismét rekordot döntött Brazíliában az új fertőzöttek száma

Ismét rekordot döntött Brazíliában az új fertőzöttek száma

Az egészségügyi minisztérium helyi idő szerint szerda esti tájékoztatása szerint 11 385-tel 188 974-re emelkedett az azonosított fertőzöttek, illetve több mint 800-zal 13 149-re a kórban elhunytak száma.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint ezzel a több mint 200 millió lakosú Brazília a halálos esetek és a fertőzések számát is tekintve a hatodik helyre került a világ legsúlyosabban érintett államainak listáján.

Egyre több brazil kórház jelenti, hogy nincs több hely az intenzívosztályokon, miközben a hatóságok ideiglenes kórházakat nyitnak. A temetőkben tömegsírokban helyezik el a holttesteket.

A hatalmi visszaélés gyanúja miatt belpolitikai nyomás alá került Jair Bolsonaro brazil elnök viszont a mielőbbi gazdasági nyitást szorgalmazza.

Brazil kormányzók ugyanakkor szembeszegültek kedden az elnökkel, és kijelentették, hogy nem hajlandóak végrehajtani az államfő által javasolt lazításokat, és továbbra is érvényben maradnak a korlátozások az új típusú koronavírus-járvány miatt. Bolsonaro hétfőn adott ki rendeletet arról, hogy újra meg kell nyitni a szépségszalonokat, fodrászatokat és sportakadémiákat, de az ország 26 államából kilenc, valamint a fővárosi kerület, Brazíliaváros kormányzója közölte, hogy nem hajlandóak felvenni ezeket a szektorokat a nélkülözhetetlennek minősített iparágak listájára, így továbbra is zárva kell maradniuk.

Bolsonaro a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzet súlyosságát, volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19-betegséget, és következetesen azt hangoztatja, hogy a korlátozások romba döntik a gazdaságot, ami éhezéshez, káoszhoz és nyomorhoz fog vezetni. Az intézkedéseket elrendelő kormányzókat munkahelygyilkosoknak nevezte.

(MTI)