Még mindig bizonytalankodik a kormány, de valószínűleg otthon fejezik be a tanévet a diákok

Még mindig bizonytalankodik a kormány, de valószínűleg otthon fejezik be a tanévet a diákok

Továbbra sincs döntés arról, hogy júniustól visszaállhat-e a hagyományos, személyes jelenlétet igénylő oktatási forma, vagy ezt a tanévet már online fejezik be a diákok.

Maruzsa Zoltán a Népszavának adott interjújában azt mondta, az iskolai nyitásról nincs még döntés, mert ehhez több körülményt kell vizsgálni. Az egyik, hogy pedagógiai szempontból szükség van-e rá egyáltalán, ha a tantermen kívüli digitális munkarend jól működik, és

napi 700 ezer, olykor egymillió érdemjegyet rögzítenek a pedagógusok a tanulmányi rendszerben.

Az államtitkár szerint ez egyértelműen jelzi, hogy van tanítás, van számonkérés. Mint fogalmazott, az oktatás módszertana radikálisan változott, de az eredményesség mérése terén azt látják,

„megvan a kellő aktivitás, a tanévet ebben a munkarendben is le lehet zárni.”

Márpedig ebből nyilvánvalóan kitűnik az államtitkár véleménye, ami inkább az online befejezés felé hajlik.

Az interjúban tovább érvelt, például azt is felhozta, hogy a járvány miatt továbbra is fontos az óvatosság, valamint a nemzetközi példák azt mutatják, hogy az iskolába járást máshol sem tették kötelezővé, mindössze lehetőségként van jelen, amivel csak minimális mértékben élnek a szülők és a diákok.

„A döntések a közeljövőben meg fognak születni”

– ígérte Maruzsa.

Amennyiben az iskolákat nem nyitják meg júniusra, hogy a maradék két hétben személyes jelenlét mellett zárják le a tanévet, a döntés egybevághat a szakmai ajánlásokkal is. Az Alfahír korábbi megkeresésére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Szűcs Tamás azt mondta, hogy amíg a veszélyhelyzet fennáll addig semmiképpen sem támogatják, hogy az oktatási intézmények újra kinyissanak. Véleményük szerint a pedagógusok és a diákok védelmét most az szolgálná, ha legkorábban csak szeptemberben nyitnának ki az intézmények.

Hasonló választ kaptunk a Pedagógusok Szakszervezetétől (PSZ) is: leszögezték, nem tartják jó ötletnek azt, hogy még ebben a tanévben kinyissanak az oktatási intézmények. Szakmai szempontból ugyanis az a néhány hét, amely megmaradna a tanév hivatalos lezárásáig (ez eredetileg június közepe) a visszarendeződéshez sem lenne teljesen elegendő.

Az érdekképviselet szerint csakis a biztonsági kockázatok minimálisra való csökkentésével volna értelme újranyitni az iskolákat. Azonban ez rengeteg kérdést felvetne, mert az európai példák alapján maximum 10-12 fős csoportokban lehetne oktatni a diákokat – hívták fel figyelmünket.

Megkeresésünkre Brenner Koloman, a Jobbik oktatási és kulturális kabinetének vezetője azt mondta, álláspontjuk szerint a szükséges szakmai elemzéseket követően rugalmasan, akár már május végén le lehetne zárni az idei tanévet. A parlamenti képviselő úgy véli, nem központilag kellene elrendelni a diákok egységes mozgatását, hanem külön foglalkozásokkal, akár tanéven kívüli oktatással is segíteni kellene azokat, akik különböző okokból lemaradásba kerültek az elmúlt időszakban.