A Jobbik elítéli, hogy a nemzetiségi támogatásoknak több mint a harmadát átcsoportosítja a kormány

A Jobbik elítéli, hogy a nemzetiségi támogatásoknak több mint a harmadát átcsoportosítja a kormány

Közös közleményben tiltakozott Brenner Koloman frakcióvezető-helyettes, és Schwarcz-Kiefer Patrik egymilliárd forintos megvonással szemben.

Mint írták, a támogatások megvonásával rengeteg nemzetiségi szervezet és önkormányzat kerül nehéz helyzetbe, hiszen a korábban megszervezett táborok, események mellett a kulturális örökség feldolgozására, megvédésére sem lesz forrás ebben az évben. Nehezíti a helyzetet, hogy a kormányzat informálisan már értesítette a pályázókat a pályázatok eredményéről, sikerességéről. A korábbi évek gyakorlata alapján az összeg érkezését is biztosra lehetett venni, ezért számos szervezet, nemzetiségi önkormányzat is tartott már programokat még a vírusjárvány előtt. A jövőben az ilyenek finanszírozása is lehetetlenné válik - fogalmaztak a jobbikos politikusok. 

"Az még inkább felháborító, hogy Orbánék mindezt Trianon 100. évfordulójához közeledve teszik"

- írták, hozzátéve: a fél országot megmozgatják – nagyon helyesen – kormányzati szereplők, hogy támogatókat nyerjenek a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezéséhez, de a magyarországi nemzetiségeknek nyújtott, a teljes költségvetést tekintve alacsony összeget mégis átcsoportosítják az egyházakhoz. "Képzeljük el, hogy milyen – egyébként jogos – felháborodást keltene, ha ugyanez Romániában történne: a romániai magyarságnak szánt támogatások a román ortodox egyházhoz kerülnének?" - tette fel a kérdést Brenner és Schwarcz-Kiefer.

A Jobbik magyar néppártként továbbra is azt tartja, hogy Magyarországnak a nemzetiségi kérdések tekintetében egész Európában példát kell mutatnia.

"A nemzetiségi törvény vitája során ebben minden párt egyetértett, ám most mégis a kormány egy radikális lépéssel jelentősen szűkíti a magyarországi nemzetiségek mozgásterét. Mindezt persze úgy, hogy a tervezett lépésről senkivel nem konzultált"

- közölték.