Jakab Péter a Fidesznek: a saját népük ellen ne harcoljanak, mert önök fogják húzni a rövidebbet

Jakab Péter a Fidesznek: a saját népük ellen ne harcoljanak, mert önök fogják húzni a rövidebbet

A felhatalmazási törvény azonnali visszavonására szólította fel a kormányt Jakab Péter. A Jobbik elnöke napirend előtt beszélt arról az országgyűlésben, hogy a kabinetnek hiába volt meg minden eszköze, nem tudta hatékonyan megvédeni az emberéleteket és a gazdaságot a koronavírustól.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz teljesen másra használta fel a két hónapja megszavazott teljhatalmat, mint amire állította, hogy kéri, ezért kell minél hamarabb, nem pedig május végén visszaadni.

"Szuperhősös filmeket forgattak Orbán Viktorról, meg odaálltak a munkájukat elvesztők elé, hogy lehet menni közmunkásnak vagy katonának."

Közben a lakosság védőfelszerelés helyett olyan jótanácsokat kapott a kormánytól, hogy a fiatalabbak nyugodtan fertőzhetik egymást, a tömeges tesztelés meg felesleges - nem véletlen a politikus szerint, hogy a megbetegedettek között Magyarországon jóval nagyobb a halálozás aránya, mint máshol. Az érdemi válságkezelés helyett pedig:

  • Mészáros Lőrinc 20 milliárdot kapott élményparkra;
  • 17 milliárdért vásárolta meg tőle az állam a Mátrai Erőművet;
  • a Balatoni kempingeket is megvehetővé tették;
  • Garancsi István miniszterelnöki kötélbarát 5 kaszinót kapott;
  • Tiborcz István Orbán Viktor veje pedig 2 milliárdot kikötőépítésre.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/4ZjLWc5BxZs.jpg?itok=j5YsL60B","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=4ZjLWc5BxZs&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Jakab Péter a Fidesz politikusainak korábbi állampárti kötődéseire utalva arról beszélt, hogy a korlátlan hatalom előhozta a fideszesek harminc évvel ezelőtti énjét és megmutatták, hogy hogyan lehet

  • hajnalban rendőrökkel elvitetni kormánykritikus kommentelőket;
  • cégeket államosítani;
  • elvenni az önkormányzatok pénzét;
  • magyar adóforintok tízmilliárdjaiból mongóliában meg kirgizisztánban vállalkozást építeni.

Látom, hogy önök imádnak hadakozni az egész világgal, de a saját népük ellen ne harcoljanak, mert önök fogják húzni a rövidebbet, vonják vissza a felhatalmazási törvényt most!

Orbán Balázs államtitkár zavaros magyarázatában nem tért ki az Orbán-kormányok alatt milliárdossá lett szerencselovagok kitömésével kapcsolatos felvetésekre. Arról beszélt helyette válaszában, hogy a kormánynak hinni kellett volna, amikor mondták, hogy visszaadják a teljhatalmat, amit csak a válságkezelésre használtak. Azt is magyarázta, hogy a válságkezelés az egyenlő kötelezettségvállalásra épül (nyilván ezért van az, hogy a bankok a rájuk kivetett adót visszakapják részletekben, míg az önkormányzatok nem látják viszont az elvett pénzeket). A Fidesz másik Orbánja szerint az mutatja a járvány elleni védekezés sikerét, hogy a tavalyi év első 16 hetében többen haltak meg, mint az idén.