Kim Dzsongun megint előkerült, és állítólag a nukleáris elrettentéssel kezdett el foglalkozni

Kim Dzsongun
KCNA

Kim Dzsongun elnökletével tartotta meg ülését az észak-koreai munkapárt központi katonai testülete, a tanácskozáson megvitatták a többi között a háborús nukleáris elrettentés erősítéséról szóló új javaslatot - jelentette a phenjani kommunista vezetés szócsöveként számon tartott KCNA hírügynökség vasárnap.

Az MTI szemléje szerint Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett jelentés hírértékét növeli, hogy Kim Dzsongun ismét három héten át nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A szöuli újraegyesítési minisztérium pénteken beszámolt arról, hogy Kim utolsó nyilvános szereplése május 1-jén volt, miután előtte húsz napon keresztül nem adott magáról hírt. Nem jelent meg például azon az ünnepségén sem, amelyet nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján rendeztek, így találgatások keltek szárnyra világszerte egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról.

A KCNA vasárnapi jelentése szerint a munkapárti katonai testület ülését a nemzetvédelmi erők további megszilárdításával kapcsolatos követelmények megvitatásának szentelték, szó volt a háború megelőzéséről bel- és külpolitikai eszközökkel. A tanácskozáson megvitatták a háborús nukleáris elrettentés megerősítését felvázoló új javaslatot, amely kiköti, hogy a hadászati erők bevetése kizárólag végszükség esetén történhet. A tanácskozás résztvevői rámutattak a hadsereg szervezésének egyes hiányosságaira, és megvitatták ezek kiküszöbölésének lehetőségeit.

A KCNA nem részletezte, hogy a nukleáris elrettentés megerősítését illetően milyen új elképzelések hangzottak el a tanácskozáson.