Mivel a csere konfliktusokkal járna, így Balczó nem vállalja a parlamenti alelnöki jelölést

Mivel a csere konfliktusokkal járna, így Balczó nem vállalja a parlamenti alelnöki jelölést

Nem vállalja az országgyűlési alelnöki jelölést Balczó Zoltán, ezt a posztot 2010 és 2014 között már betöltött rutinos politikus Facebook-oldalán jelentette be. Mint fogalmaz,

lehetetlenné tették a személycserének azt a nyugodt, konfliktusmentes lebonyolítását, amiben a jelöltség elfogadásakor joggal bízhattam, és azt feltételként jelenítettem meg,

ezért – megköszönve az elismerést – lemond a jelöltségről.

Korábban már beszámoltunk arról, Sneider Tamásnak a helyére a Jobbik frakcióelnöksége az Európai Parlamentből hazatért Balczót kéri fel. Ám a parlamenti szabályok csak akkor teszik lehetővé egy – a Ház által megszavazott – alelnök cseréjét, ha maga mond le, vagy a frakciójából kilép, illetve kizárják. Harmadik lehetőség – írja a posztban Balczó –, ha az Országgyűlés mondja ki a tisztségére méltatlanná vagy alkalmatlanná válást.

Balczó azt írja, amikor beszélt Sneiderrel, akkor utóbbi leváltását tényként kezelték, ezért bízott a konfliktusmentes cserében, ám Sneider azóta közölte, nem fog lemondani tisztségéről, mivel – mint fogalmaz „a munkámat minőségi kritikával nem illették”.

A mostani konkrét esetben alelnöki megválasztásom – mivel a lemondásra nem került sor – csak abban az esetben lehetséges, ha Sneider Tamást a Jobbik frakció kizárja, vagy kezdeményezi a felmentését. Bármelyik történik meg, az számomra elfogadhatatlanná teszi a jelöltségem fenntartását – folytatja a politikus, aki írását úgy zárja,

az ügyet lezártnak tekinti, és képviselői munkáját a Jobbik szavazói elvárásainak megfelelve, legjobb tudása szerint folytatja az Országgyűlésben.

Úgy tudjuk, a párt elnöksége délután ülésezik, ahol az eset is szóba kerül.