Esküvői ruhát lopott, majd eladta 1500 forintért

esküvői ruha
police.hu

A rendőrségre 2020. május 17-én érkezett bejelentést arról, hogy Biharnagybajomban betörtek egy családi házba, ahonnan egy esküvői, valamint egy koszorúslány-ruhát is eltulajdonítottak – írja a bűnüldöző szerv honlapja. A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy helyi lakost. A 18 éves fiatalt a rendőrök előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A fiú elmondta, hogy az ingatlanból csak ezt a két ruhát lopta el.

Úgy gondolta, hogy ezekért sok pénzt fog kapni, végül azonban mindössze 1500 forintért adta el őket egy ismerősének.

A nyomozók lefoglalták, majd visszaadták a ruhákat a sértettnek. Az ügy felderítése során a rendőrök megállapították azt is, hogy a fiatal több hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben lopás bűntett elkövetésének