Augusztus végéig lehet igényelni a munkahelyvédelmi bértámogatást

Augusztus végéig lehet igényelni a munkahelyvédelmi bértámogatást

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkozáspolitikáért felelős államtitkára az operatív törzs tájékoztatóján beszélt a részletekről. Az államtitkár azt mondta, a munkahelyvédelmi bértámogatás lényege az, hogy a munkavállalók csökkentett munkaidőben tudnak dolgozni, a kiesett bér kétharmadát pedig a kormány biztosítja.

Eddig 10 500 munkáltató cég pályázott, amivel 137 ezer munkavállalót értek el. Elhangzott, hogy az igények 98 százalékát pozitívan értékelték, és a maradéknál csak adminisztrációs problémák vannak.

A munkahelyteremtő program keretében a kormány közel 70 ezer új munkahelyet hozna létre 84 milliárd forintból. A költségeket hat hónapon keresztül az állam, három hónapon keresztül pedig a munkaadó biztosítja. Ez a munkavállalóknak egy főre vetítve nettó 112 ezer forint bértámogatást jelent. 9 hónap alatt összesen 1 millió forintot tudnak biztosítani.

Az államtitkár szerint eddig 3200 munkavállalóra adtak be pályázatot a többségében kisvállalkozások, ami több mint 4 milliárd forint igényt jelent, főleg Hajdú-Bihar, Szabolcs és Békés megyéből. Az ágazatok többsége a turisztikából, a kereskedelemből, szolgáltatóiparból és az építőiparból kerül ki.

Bodó Sándor államtitkár közölte, hogy ezt a támogatói programot augusztus 31-ig meghosszabbítják.