Megszólalt Karácsony a Deák téri késeléssel kapcsolatban, de bár ne tette volna!

Megszólalt Karácsony a Deák téri késeléssel kapcsolatban, de bár ne tette volna!

Először szólalt meg Karácsony Gergely főpolgármester azóta, hogy egy 18 éves férfi múlt hét csütörtökről péntekre virradó éjjel halálra késelt két fiatalt. Az elkövetőt gyorsan el is kapták és letartóztatásba helyezték, de az esetről sem Orbán Viktor miniszterelnöknek, sem Karácsony Gergelynek nem volt véleménye.

A kormányfő ma reggel rádióinterjújában együttérzését fejezte ki az áldozatok családai felé, de a főpolgármesternek csak a tegnapi megemlékezés olyan ócsárolására futotta, amivel legfeljebb Gyurcsány Ferencnél tud jó pontokat szerezni, de a gyászolóknál és az igazságszeretőknél nem.

És bár meglehet, hogy egy többezres megemlékezésen, ilyen felhevült közállapotban elhangzik egy-egy megjelenőtől olyan, ami a magyar közbeszédben legfeljebb Bayer Zsolt vagy Tamás Gáspár Miklós mélységével vetekedhet,

azért a részéről jogosnak tűnő felháborodáson túl egy részvétnyilvánításra futhatta volna a főváros vezetőjétől.

Több ezren emlékeztek meg a Deák téri gyilkosság áldozatairól

Több ezer szurkoló jelent meg a fővárosi Deák téren csütörtök este, hogy megemlékezzen a május 22-én hajnalban itt halálra késelt két fiatalról. A 16 és 21 éves áldozatok a REAC és az Újpest szurkolóiként voltak ismertek. Az utcai összetűzés során késelő 18 éves férfi és bűntársai cigány származása miatt a megemlékezés egyben a magyarok védelmében megfogalmazott tüntetéssé alakult.

A héten egyébként Stummer János, a Jobbik képviselője várta a miniszterelnök és a főpolgármester megszólalását arról, mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Ezekről az égető kérdésekről azonban egyelőre egyik magas rangú politikus sem beszélt.

Stummer hiányolja Orbán és Karácsony megszólalását a Deák téri késelés ügyében

Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Karácsony Gergely főpolgármesterhez Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke. A politikus, aki a levelet Facebook-oldalán is közzétette, megjegyzi, a két közjogi méltóságnak gyilkossággal kapcsolatban szavuk nem volt, pedig lenne mondandójuk. Leszögezi,