Őrizetbe vették a gyulai késelőt

Őrizetbe vették a gyulai késelőt

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a gyulai R. Róbertet – írja a bűnüldöző szerv honlapja. A férfit a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán fogták el egy órán belül azt követően, hogy hajnalban bejelentés érkezett a rendőrségre a késelésről.

Két embert késeltek meg Gyulán - az egyikük meghalt

Megkéseltek két embert Gyulán vasárnap hajnalban, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt - írta az MTI. A police.hu-ra feltett közlemény szerint a rendőrök előállítottak egy férfit, mert a gyanú szerint késsel megsebesített két embert. Az egyik sérült meghalt. A rendőrségre vasárnap tett bejelentést egy gyulai nő arról, hogy a háza udvarán van egy sérült.

A késelés túlélője, egy 17 éves fiú elmondta, barátjával szórakozni volt, majd amikor hazafelé tartottak, a barátja megszúrt egy férfit és őt is megsebesítette az arcán egy késsel. A 27 éves férfi életét vesztette, holttestét Gyulán, a Wesselényi utcában találták meg.